Beírattam ma Vincét az óvodába.
Az hagyján, hogy némi fenntartással mentem be, az viszont nagyobb bajnak tűnik, hogy még többel jöttem ki.
Merthogy a beiratkozási kérdésözön közepén bejött az intézményvezető. Megkérdezte, járt-e már a gyerek közösségbe. Mondtam, igen, három éves kora óta óvodás.
- És hová járt? Csepelre, az ..... óvodába. - válaszoltam.
- Na, anyuka, itt ne számítson olyan színvonalra!
Azt hiszem, furán nézhettem rá...
Akkor viszont már szóhoz sem jutottam, mikor közölte, hogy az öt évesekkel csak a baj van. Az egyik felével azért, mert még nem járt óvodába, és borzasztó nehéz őket beszoktatni, mert megszokták, hogy az anyjukkal vannak, és azt csinálnak, amit akarnak. A másik felével meg azért, mert megszoktak egy másik óvodát, és ide újra be kell szoktatni őket. Arról nem is beszélve, hogy mire ezt a sok "problémás" gyereket összeszoktatják, vége is a tanévnek.
Csak remélni merem, hogy az óvónők ennél gyerek-barátabbak.
2011. április 21., csütörtök
2011. április 19., kedd
Élek
csak épp levegő után kapkodok.
Per pillanat épp azon igyekszem, hogy a már csak lazán a kezemben lévő szálakat újra magabiztosan tudjam tartani. Baj nincs, épp csak nem érem magam utol. Főleg a háztartás úszik, mert valahogy mindig az kerül utolsó helyre. Akarom mondani, utolsó előttire. Az utolsó én vagyok.
Döntöttem, csütörtökön beíratom Vincét a helyi oviba. Mert bármennyire is jót akarok mindenkinek, most úgy érezem, lassan kezdem elérni a fizikai és lelki teherbíró-képességem határát. Ennek örömére oviváltás lesz, mert NEKEM úgy jobb. Pont.
Per pillanat épp azon igyekszem, hogy a már csak lazán a kezemben lévő szálakat újra magabiztosan tudjam tartani. Baj nincs, épp csak nem érem magam utol. Főleg a háztartás úszik, mert valahogy mindig az kerül utolsó helyre. Akarom mondani, utolsó előttire. Az utolsó én vagyok.
Döntöttem, csütörtökön beíratom Vincét a helyi oviba. Mert bármennyire is jót akarok mindenkinek, most úgy érezem, lassan kezdem elérni a fizikai és lelki teherbíró-képességem határát. Ennek örömére oviváltás lesz, mert NEKEM úgy jobb. Pont.
2011. április 8., péntek
04.08.
36 éve ünnep számunkra ez a nap.
Igyekszem barátkozni a gondolattal, hogy mostantól vitathatatlanul közelebb járok a 40-hez, mint a 30-hoz.
Igyekszem barátkozni a gondolattal, hogy mostantól vitathatatlanul közelebb járok a 40-hez, mint a 30-hoz.
2011. április 7., csütörtök
Szomorú apropó
A gyerekekkel ma hosszan beszélgettünk. Munkáról, pénzről, vásárlásról. Megélhetésről, erkölcsről. Tisztességről, tisztességtelenségről. A jó, a rossz, a bűn fogalmáról. A lopásról.
Merthogy ma reggelre szegényebbek lettünk egy biciklivel.
Az udvarból, a bejárati ajtó elől, a teraszról vitték el Lilla biciklijét. Megviselt a dolog. Nem is annyira az értéke miatt, inkább maga a tény fáj. Az, hogy a naivitásom, az emberekbe, a tisztességbe vetett hitem megint csorbult egy kicsit.
Nehezen tudom elfogadni, hogy a kerítés nem mindenki számára jelzi egyértelműen a határt. Sem fizikailag, sem lélekben.
Merthogy ma reggelre szegényebbek lettünk egy biciklivel.
Az udvarból, a bejárati ajtó elől, a teraszról vitték el Lilla biciklijét. Megviselt a dolog. Nem is annyira az értéke miatt, inkább maga a tény fáj. Az, hogy a naivitásom, az emberekbe, a tisztességbe vetett hitem megint csorbult egy kicsit.
Nehezen tudom elfogadni, hogy a kerítés nem mindenki számára jelzi egyértelműen a határt. Sem fizikailag, sem lélekben.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)