Pont ilyen gyönyörű idő volt akkor is. Csak abból lehetett tudni, hogy szeptember vége van, hogy viszonylag korán sötétedett, és igyekezni kellett a szabadtéri fotók elkészítésével.
Ma van a 13. házassági évfordulónk. És én legszívesebben minden szembe jövőnek elmondanám, hogy úgy eltelt ez a 13 év, hogy észre sem vettük. Nagyon sok minden történt velünk ez idő alatt, jó is, kevésbé jó is, és bár mindketten sokat változtunk, még most is ugyanolyan fontosak vagyunk egymásnak, mint akkor.
Ünnepelünk.
2011. szeptember 26., hétfő
2011. szeptember 21., szerda
Pozitív élmények
Immár harmadjára látogattuk meg a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikát. S az eddigiek mellé újabb jó tapasztalatokat gyűjtöttünk. A recepción bejelentkeztünk, és szinte ki sem léptünk még a liftből az ötödiken, már szólítottak is. A két röntgent flottul, körülbelül 10 perc várakozás után megcsinálták, a harapás-mintavételre sem kellett öt percnél többet várni.
Mindenki kedves, készséges, és főként gyerekbarát, az épület gyönyörű, modern, és nem utolsó sorban tiszta. Mindez SZTK alapon, közel ingyen.
Mesébe illő.
Mindenki kedves, készséges, és főként gyerekbarát, az épület gyönyörű, modern, és nem utolsó sorban tiszta. Mindez SZTK alapon, közel ingyen.
Mesébe illő.
2011. szeptember 19., hétfő
Hogy is kezdjem el?
Némi kihagyás után igyekszem újra felvenni a fonalat... Nem is olyan egyszerű.
A kihagyott kb. 3 hónapról csak dióhéjban: Az első (legalábbis a gyerekek utáni első) dolgozós nyaram igen gyorsan eltelt, de gördülékenyebben mentek a dolgok, mint azt vártam. Mindig volt a gyerekekkel valaki, minden a terv szerint alakult, úgyhogy alapvetően sima és egyszerű nyarunk volt. Augusztus végén nyaraltunk egy jót családilag, együtt, öten, és mire hazaértünk, már mehettünk is az évnyitókra.
Lilla elkezdte a gimit. Nagyon lelkes, élvezi a sulit, szeret ide járni, én meg enyhe meghatottsággal figyelem, hogy változik, önállósodik a lányom. Azt így három hét után is leszögezhetem, hogy a gimnázium nagyon más, mint egy általános iskola. Szemléletét, tanítási módszereit, a tanárok, diákok és szülők összetételét, és a követelményeket tekintve is.
Mindig éreztem, hogy Lilla jó helyen lesz itt, de mégis volt bennem egy kis félsz. Hogy biztosan jól döntöttünk-e, hogy bírni, szeretni fogja-e.
Mostanra megnyugodtam. A gyerek a helyén van, nincs már egy szemernyi kétségem sem. Bekerült a jobb matekosokból összeállított osztályba, matek szakkörre jár, és épp a Bolyai matekversenyre készül. Önként, lelkesen.
És ami még ennél is fontosabb: kiegyensúlyozott, vidám, és szeret iskolába járni!
Hogy ne unatkozzunk, Vincével meg ovit váltottunk szeptembertől. Legnagyobb örömömre új vezető óvónője van az intézménynek. Egy kedves, korrekt, szív-lélek óvónő, aki ráadásul még távoli ismerős is. Ennek örömére az ovival szembeni fenntartásaim és előítéleteim azért sokat csökkentek.
A beszoktatás viszonylag simán volt. Az első hét azért húzós volt, de mostanra beilleszkedett Vince. Nem mondom, hogy szívesen megy, de tény, hogy az előző oviba se ment szívesen. Ha már ott van, önfeledten játszik, de nem telik (és eddig sem telt) el úgy egy reggel sem, hogy ne kérdezze meg, hogy kell-e ma oviba menni. És akkor a legboldogabb, ha azt mondom: nem.
Nagycsoportosként végre sikerült bekerülni a logopédiai keretlétszámba is, úgyhogy van remény, hogy a gyerek záros határidőn belül kimondja az r hangot is.
Megkezdtük a karate edzéseket is. Merthogy megígértük, hogy ha az új oviba jár, karatézhat. Igazából nem is karate, kick-box (ha jól írom), de ez volt legközelebb, és ez van számunkra is elfogadható időpontban. Így történt meg az, hogy a kick-box-ot önhatalmúlag kineveztük karaténak...
Dóri megkezdte a hetedik tanévét, a szokásos nyögések és szenvedések közepette. A kínlódós évkezdés aztán váratlan fordulatot vett, Dóri ugyanis megirigyelte a húga lelkesedését, és eldöntötte, hogy márpedig Ő is gimis lesz, mégpedig ott, ahová Lilla jár. És azt már ugyan elbaltázta, hogy 8 osztályosba járjon, de szerencsére indítanak 4+1 éves évfolyamot is, és Ő oda bekerül, ha törik, ha szakad. És azóta tanul. És ötösöket hoz. Én meg kapkodom a fejem.
Jár angoltanárhoz is. Iszonyú drága, de minden pénzt megér: úgy motiválja a gyereket, hogy Dóri dalolva csinálja a külön házi feladatokat, és alig várja, hogy újra angolra mehessen. A nő nagy kincs, féltve őrzöm a telefonszámát:)
Én meg rohangászok szülőiről papírboltba, papírboltból sportboltba, hogy beszerezzem, ami kimaradt, és hogy meghallgassam, hogy mit kell még megvenni.
Amúgy meg dolgozom, hogy legyen miből megvenni a dolgokat, és miből kifizetni az edzéseket és a különórákat.
Szóval bár időm kevés, alapvetően jó passzban vagyok, vagyunk, és ez a lényeg.
A kihagyott kb. 3 hónapról csak dióhéjban: Az első (legalábbis a gyerekek utáni első) dolgozós nyaram igen gyorsan eltelt, de gördülékenyebben mentek a dolgok, mint azt vártam. Mindig volt a gyerekekkel valaki, minden a terv szerint alakult, úgyhogy alapvetően sima és egyszerű nyarunk volt. Augusztus végén nyaraltunk egy jót családilag, együtt, öten, és mire hazaértünk, már mehettünk is az évnyitókra.
Lilla elkezdte a gimit. Nagyon lelkes, élvezi a sulit, szeret ide járni, én meg enyhe meghatottsággal figyelem, hogy változik, önállósodik a lányom. Azt így három hét után is leszögezhetem, hogy a gimnázium nagyon más, mint egy általános iskola. Szemléletét, tanítási módszereit, a tanárok, diákok és szülők összetételét, és a követelményeket tekintve is.
Mindig éreztem, hogy Lilla jó helyen lesz itt, de mégis volt bennem egy kis félsz. Hogy biztosan jól döntöttünk-e, hogy bírni, szeretni fogja-e.
Mostanra megnyugodtam. A gyerek a helyén van, nincs már egy szemernyi kétségem sem. Bekerült a jobb matekosokból összeállított osztályba, matek szakkörre jár, és épp a Bolyai matekversenyre készül. Önként, lelkesen.
És ami még ennél is fontosabb: kiegyensúlyozott, vidám, és szeret iskolába járni!
Hogy ne unatkozzunk, Vincével meg ovit váltottunk szeptembertől. Legnagyobb örömömre új vezető óvónője van az intézménynek. Egy kedves, korrekt, szív-lélek óvónő, aki ráadásul még távoli ismerős is. Ennek örömére az ovival szembeni fenntartásaim és előítéleteim azért sokat csökkentek.
A beszoktatás viszonylag simán volt. Az első hét azért húzós volt, de mostanra beilleszkedett Vince. Nem mondom, hogy szívesen megy, de tény, hogy az előző oviba se ment szívesen. Ha már ott van, önfeledten játszik, de nem telik (és eddig sem telt) el úgy egy reggel sem, hogy ne kérdezze meg, hogy kell-e ma oviba menni. És akkor a legboldogabb, ha azt mondom: nem.
Nagycsoportosként végre sikerült bekerülni a logopédiai keretlétszámba is, úgyhogy van remény, hogy a gyerek záros határidőn belül kimondja az r hangot is.
Megkezdtük a karate edzéseket is. Merthogy megígértük, hogy ha az új oviba jár, karatézhat. Igazából nem is karate, kick-box (ha jól írom), de ez volt legközelebb, és ez van számunkra is elfogadható időpontban. Így történt meg az, hogy a kick-box-ot önhatalmúlag kineveztük karaténak...
Dóri megkezdte a hetedik tanévét, a szokásos nyögések és szenvedések közepette. A kínlódós évkezdés aztán váratlan fordulatot vett, Dóri ugyanis megirigyelte a húga lelkesedését, és eldöntötte, hogy márpedig Ő is gimis lesz, mégpedig ott, ahová Lilla jár. És azt már ugyan elbaltázta, hogy 8 osztályosba járjon, de szerencsére indítanak 4+1 éves évfolyamot is, és Ő oda bekerül, ha törik, ha szakad. És azóta tanul. És ötösöket hoz. Én meg kapkodom a fejem.
Jár angoltanárhoz is. Iszonyú drága, de minden pénzt megér: úgy motiválja a gyereket, hogy Dóri dalolva csinálja a külön házi feladatokat, és alig várja, hogy újra angolra mehessen. A nő nagy kincs, féltve őrzöm a telefonszámát:)
Én meg rohangászok szülőiről papírboltba, papírboltból sportboltba, hogy beszerezzem, ami kimaradt, és hogy meghallgassam, hogy mit kell még megvenni.
Amúgy meg dolgozom, hogy legyen miből megvenni a dolgokat, és miből kifizetni az edzéseket és a különórákat.
Szóval bár időm kevés, alapvetően jó passzban vagyok, vagyunk, és ez a lényeg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)