Ha a gyerek egy hónapja egyest kapott énekből, és nem mondta el, viszont
- azóta is lelkiismeret-furdalása van,
- oldalakat ír arról, hogy milyen rosszul érzi magát az eltitkolt jegy miatt,
- meg amiatt, hogy mióta én dolgozom, ő sokat rontott, mert egész délután TV-t néz, és este, összecsapva csinálja meg a házi feladatát, és ez nem jó, ezen változtatnia kellene, de nagyon nehéz,
- valamint szenved attól, hogy tudja, hogy a rossz jegyek és a tanulmányi eredmény romlása nekem rosszul esik,
az jó?
Talán galád dolog, de örülök, hogy szenved, mert nekem ez azt jelzi, hogy a gyerek igenis tudja, hogy mi a helyes út. Csak ahhoz, hogy rájöjjön, hogy jobb az egyenes úton járni, ki kell próbálnia a görbét is.
2011. június 10., péntek
2011. június 6., hétfő
Fél éves mérleg
Január elején úgy kezdtem el dolgozni, hogy "csak az első hat hónapot éljük túl". Utána már könnyebb lesz.
Lassan kiderül, igazam volt-e: még másfél hét, és véget ér az a bizonyos fél év.
Utólag visszanézve egész gördülékenyen mentek a dolgok, mindig mindenki pont akkor és pont ott volt, ahol lennie kellett. Még ha komoly logisztikai erőfeszítések, éjszakai vasalások, állandó időhiány és időnként kiborulás-közeli állapotok árán is, de minden gyerek bejutott oviba/suliba, onnan haza, eljutott edzésre, versenyekre, mindig mindenkinek volt tiszta ruhája, tornacucca, uzsonnája, és a szülőként kapott házi feladatainkat (úgymint sütés ilyen-olyan alkalmakra, oviba a projekt-héthez földminták gyűjtése, iskolai előadásokhoz meghatározott színű és fazonú ruhák beszerzése, stb.) is egész jól teljesítettük.
De azért nem volt könnyű. Rég vártam ennyire a nyarat, mint most: a gyerekek számára hamarosan kezdődő 2x2 hetes nagymamázásnak már a gondolata is erővel tölt el. Dolgozni fogok ugyan, de az esték az enyémek. Csak az enyémek. 4 teljes hétig!
A múlt héten megejtettem Lilla utolsó általános iskolai, és első gimnáziumi szülői értekezletét. Egyre biztosabban érzem, hogy jó helyen lesz Lilla, és ez nagyon megnyugtat. Vincét is felvették a helyi oviba, igaz, Vincze-ként, de ez legyen a legnagyobb bajunk az új helyen. Majd szeptemberben szólok, hogy a gyerek neve egy z-vel rövidebb. Már a beiratkozáskor mondták, hogy ilyen nevű gyerek még nem is járt ebbe az oviba. Úgy tűnik, tényleg nem...
Aztán újabb szomorú, vagy inkább sokkoló tapasztalatokkal is gazdagabbak lettünk a múlt héten. Megtapasztaltuk, hogy nem csak a teraszról, és nem csak a biciklit vihetik el az embertől. Még nem dolgoztuk fel, de igyekszünk mielőbb talpra állni. Saját érdekünkben. Mert nagyon nehéz félelemben élni.
Lassan kiderül, igazam volt-e: még másfél hét, és véget ér az a bizonyos fél év.
Utólag visszanézve egész gördülékenyen mentek a dolgok, mindig mindenki pont akkor és pont ott volt, ahol lennie kellett. Még ha komoly logisztikai erőfeszítések, éjszakai vasalások, állandó időhiány és időnként kiborulás-közeli állapotok árán is, de minden gyerek bejutott oviba/suliba, onnan haza, eljutott edzésre, versenyekre, mindig mindenkinek volt tiszta ruhája, tornacucca, uzsonnája, és a szülőként kapott házi feladatainkat (úgymint sütés ilyen-olyan alkalmakra, oviba a projekt-héthez földminták gyűjtése, iskolai előadásokhoz meghatározott színű és fazonú ruhák beszerzése, stb.) is egész jól teljesítettük.
De azért nem volt könnyű. Rég vártam ennyire a nyarat, mint most: a gyerekek számára hamarosan kezdődő 2x2 hetes nagymamázásnak már a gondolata is erővel tölt el. Dolgozni fogok ugyan, de az esték az enyémek. Csak az enyémek. 4 teljes hétig!
A múlt héten megejtettem Lilla utolsó általános iskolai, és első gimnáziumi szülői értekezletét. Egyre biztosabban érzem, hogy jó helyen lesz Lilla, és ez nagyon megnyugtat. Vincét is felvették a helyi oviba, igaz, Vincze-ként, de ez legyen a legnagyobb bajunk az új helyen. Majd szeptemberben szólok, hogy a gyerek neve egy z-vel rövidebb. Már a beiratkozáskor mondták, hogy ilyen nevű gyerek még nem is járt ebbe az oviba. Úgy tűnik, tényleg nem...
Aztán újabb szomorú, vagy inkább sokkoló tapasztalatokkal is gazdagabbak lettünk a múlt héten. Megtapasztaltuk, hogy nem csak a teraszról, és nem csak a biciklit vihetik el az embertől. Még nem dolgoztuk fel, de igyekszünk mielőbb talpra állni. Saját érdekünkben. Mert nagyon nehéz félelemben élni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)