Csak ámulok

Dóri olyan dolgokkal lep meg mostanában, hogy nem győzök csodálkozni.
Először is: csupa négyese és ötöse van, nagyságrendekkel jobban áll, mint tavaly ilyenkor.
Másodszor: annyira szeret külön angolra járni, hogy az osztálykirándulás miatt elmaradt óráját önként, saját kérésére egy másik napon bepótolták az angoltanárral.
Harmadszor: az ominózus osztálykiránduláson az osztályfőnök négy fős csoportokra osztotta az osztályt, és különböző feladatokat kellett megoldani. Az a csapat nyert, aki a legtöbb pontot gyűjtötte. Az egyik feladat az volt, hogy szép fővárosunk egyik turisták által sűrűn látogatott helyén meg kellett szólítani magyarul nem tudó külföldi turistákat, bemutatkozni, elmondani, hogy iskolások, innen és innen jöttek, és megkérni őket, hogy egy náluk lévő lapra írják rá a nevüket, és hogy szeretik Budapestet. A Dóri csoportjában Ő volt az egyetlen, aki ezt bevállalta, úgyhogy több emberhez odament, és ismeretlenekkel angolul kommunikált. Megkértem, hogy mondja el, mit mondott nekik. 1-2 hibával ugyan, de végül is érthetően elmondta, amit kellett, és begyűjtötte az aláírásokat. Büszke vagyok rá. (És ritka kincsként őrzöm továbbra is az angoltanár telefonszámát:) ).
Végül, de nem utolsó sorban: még mindig angol. A gyerek eldöntötte, hogy oda fog felvételizni, ahová Lilla is jár, de ő már úgy megy jövő tavasszal a szóbelire (mert az nem kérdés, hogy olyan írásbelit ír, hogy behívják a szóbelire), hogy viszi a középfokú angol nyelvvizsga bizonyítványt.
Nem tudom... Nem vagyok biztos benne, hogy nem egészen 14 évesen már középfokúja lesz, még akkor sem, ha ilyen lelkesen tanul egész addig, mint most. De letörni sem akarom. Próbálom benne tudatosítani, hogy 14 évesen még fiatal lesz a középfokúhoz, és hogy az alapfok is nagy teljesítmény ám, az sem lesz minden felvételizőnek. Egyelőre csak hümmög, tudom, hogy bár nem mondja, de azt gondolja, menni fog a középfok is...

Még mindig nem tudom, nem merem elhinni, hogy ez a lelkesedés tartós lesz, de úgy fogom fel, hogy minden nap, amit így töltünk, főnyeremény.

Orvososdi

Szerdán Lilla megkapta a fogszabályzóját. Délutánonként és éjszaka hordja, egyelőre nagyon tisztességesen. Remélem, ebben is olyan kitartó lesz, mint általában minden másban.

Ma pedig Dórival voltam szemészeten, mert egy ideje panaszkodik, hogy fáj a szeme, fáj a feje. Tökéletes a látása, mindkét szemével teljesen végigolvasta a táblán a számokat, és a gép sem mutatott semmi problémát. Viszont szemtengely összetartási problémája van. Ennek örömére napi 3x5 perces kötelező szemtornát írtak elő.
Nagyon megkönnyebbült, hogy nem kell neki szemüveg, és megígérte, hogy minden nap megcsinálja az előírt tornát. Bízom benne, hogy komolyan gondolta.
Mindenesetre két nap alatt lett két új dolog, amire rendszeresen figyelhetek. Csak hogy biztosan ne unatkozzak.

Megerősítés

Nem gondolom, hogy tökéletesen csináljuk, sőt. Sokszor érzem úgy, hogy lehetne jobban, lehetne türelmesebben, foglalkozhatnánk még többet a gyerekeinkkel, és azt is, hogy akad még mit csiszolni, helyrehozni náluk, velük, bennük. Mégis...

Az elmúlt 4 hétben három különböző helyről kaptam olyan visszajelzést, hogy milyen értelmes, jól nevelt és jólelkű gyerekeim vannak.
Az első kettőnél csak bólintottam, és betudtam egy (jól hangzó, de sablonos) bóknak. A harmadik esetnél viszont jelen voltam. És olyannyira megviselt egy régi ismerőssel, valamint a majdnem öt és a majdnem egy éves gyerekeivel való találkozás, hogy utána őszinte egyetértéssel és helyesléssel fogadtam a gyerekeim viselkedést illető dicsérő szavakat.
Már több, mint egy hét eltelt a találkozás óta, de még mindig hatása alatt vagyok. S a döbbenet mellett  határozottan örülök is. Nem is annyira mások elismerésének, sokkal inkább annak, ahogy a gyerekeim az ismerősékkel töltött délutánról, a gyerekek viselkedéséről véleményt nyilvánítottak. A maguk módján persze, ami Dóri esetében például azt jelentette, hogy megölelgette az öccsét, és közölte vele, hogy "Nem is gondoltam, hogy ilyen normális öcsém van!" Ez kamasz-nyelven felér egy vallomással...

Megerősített ez a találkozás: sokkal magabiztosabb lettem, könnyebben elhiszem, hogy jó úton járunk, és minden nehézség ellenére sikerül a normáinknak megfelelően viselkedő, azt elfogadó, sőt: azokat jónak látó és önként betartó emberkéket nevelnünk. Akkor is, ha a hétköznapok rohanásában néha ennek épp az ellenkezőjét érzem.