Megerősítés

Nem gondolom, hogy tökéletesen csináljuk, sőt. Sokszor érzem úgy, hogy lehetne jobban, lehetne türelmesebben, foglalkozhatnánk még többet a gyerekeinkkel, és azt is, hogy akad még mit csiszolni, helyrehozni náluk, velük, bennük. Mégis...

Az elmúlt 4 hétben három különböző helyről kaptam olyan visszajelzést, hogy milyen értelmes, jól nevelt és jólelkű gyerekeim vannak.
Az első kettőnél csak bólintottam, és betudtam egy (jól hangzó, de sablonos) bóknak. A harmadik esetnél viszont jelen voltam. És olyannyira megviselt egy régi ismerőssel, valamint a majdnem öt és a majdnem egy éves gyerekeivel való találkozás, hogy utána őszinte egyetértéssel és helyesléssel fogadtam a gyerekeim viselkedést illető dicsérő szavakat.
Már több, mint egy hét eltelt a találkozás óta, de még mindig hatása alatt vagyok. S a döbbenet mellett  határozottan örülök is. Nem is annyira mások elismerésének, sokkal inkább annak, ahogy a gyerekeim az ismerősékkel töltött délutánról, a gyerekek viselkedéséről véleményt nyilvánítottak. A maguk módján persze, ami Dóri esetében például azt jelentette, hogy megölelgette az öccsét, és közölte vele, hogy "Nem is gondoltam, hogy ilyen normális öcsém van!" Ez kamasz-nyelven felér egy vallomással...

Megerősített ez a találkozás: sokkal magabiztosabb lettem, könnyebben elhiszem, hogy jó úton járunk, és minden nehézség ellenére sikerül a normáinknak megfelelően viselkedő, azt elfogadó, sőt: azokat jónak látó és önként betartó emberkéket nevelnünk. Akkor is, ha a hétköznapok rohanásában néha ennek épp az ellenkezőjét érzem.