Természetesen nekem is van... Hogy mit rejt? A blog ebbe enged bepillantást. És egy picit abba, hogy én mit teszek a gyermekeimébe...

2010. április 29., csütörtök

Elvárások

Nem hagy nyugodni egy történet.

Normális dolog az, ha a tanítónő az első pillanattól kezdve kitűnő, versenyeket nyerő, ötösön kívül más jeggyel nem is rendelkező, és köztudottan lelkizős, mindenkinek megfelelni akaró lányomat letolja azért, mert a nyelvtan dolgozata "CSAK" 92 %-os lett?
És nem csak a gyereket tolja le, de a nyomatékosítás kedvéért délután - a gyerek előtt - még nekem is elmeséli, hogy mérges Lillára, mert elkapkodta a dolgozatot?

Könyörgöm, a 92 % miért elkapkodás? Hol van az előírva, hogy Lillának mindig, mindent 100 %-ra kell teljesítenie? Megteszi, sokszor, ez igaz, de olyan nagy baj az, ha egyszer 92 % lesz?
És főleg miért kell ezzel az amúgy is lelkizős gyereket stresszelni?

2010. április 28., szerda

Kivártuk

Vince rajzol!
Tudom, ez négy évesen sokaknál nem újdonság, de nálunk az. És nagyon örülünk. Mi is, meg az óvónők is.

Egy ideig nem foglalkoztam azzal, hogy nem rajzol. Fél percig nem tudott nyugodtan ülni a fenekén, és könnyen beláttam, hogy ebbe a rövid időbe nem fér bele a rajzolás.
Aztán ovis lett. Az öltözőben hetente újabb gyerekrajzok, ragasztások, alkotások fogadtak, de Vincéé sosem volt köztük. Ha kérdeztem, miért nem rajzolt, azt mondta, nem volt kedve.
Ekkor már kicsit kezdett zavarni a dolog. Beszéltem az óvónőkkel. Azt mondták, hagyjam békén, fiú, még nem érett meg az alkotó tevékenységre.
Aztán múlt héten, az ovis fogadóórán már az óvónéni is jelezte, hogy lassan azért ideje lenne barátkozni a ceruzával...

Közben Vince szép lassan megért a feladatra. Nagyjából két hete lehetett, hogy megtört a jég. Egyik délután büszkén mutatta a faliújságot: nézzem meg, milyen szép csibét rajzolt! Nagyon megdicsértem, ő pedig teljes komolysággal közölte, hogy "Igen, most hajlandó voltam rajzolni":).
És azóta minden nap készít valamit.
Emberrajzokról persze szó sincs, de azt már megszoktam, hogy a fiam általában nem követi a klasszikus fejlődésmenetet...
Az első igazi, teljesen önálló mű a hétvégén készült el. Autót rajzolt. Teljesen felismerhetően, kerekekkel, ablakokkal, antennával, ahogy azt kell. Örömmel mutatta, mi pedig a csodájára jártunk, úgyhogy gyorsan készített még vagy 15-öt, és az utolsókat már ki is színezte.
Tegnap pedig egy félig kiszínezett húsvéti kifestőképpel tért haza az oviból, amit itthon teljes odaadással és lelkesedéssel, egyedül fejezett be.
Ma reggel bevittük az oviba megmutatni. Mondanom sem kell, a kép azonnal kikerült a falra:)

És ami a legszebb az egészben: teljesen szabályosan fogja a ceruzát, és úgy színez, hogy gyakorlatilag nem megy ki a vonalból.

Azt eddig is tudtam, hogy megfigyelő típus. Leül, nézi, hogy mit és hogyan csinálnak a többiek, és egy ideig nem kapcsolódik be a játékba. De most már azt is tudom, hogy Ő is a tökéletességre törekszik, és csak akkor kezd bele bármibe is, ha már tuti biztosan jól csinálja.

2010. április 26., hétfő

Nemet mondani

Egy ideig - sőt, jó ideig - nem mondtam nemet. Persze előfordult, hogy mégis, mert muszáj volt, de ha tehettem, elkerültem. És igyekeztem mindig, mindent úgy intézni, hogy mindenkinek jó legyen. Középen állva egyensúlyoztam az igények és az érdekek között, egyszerre voltam az érdekütköztető színtér, a két fél érdekvédelme, és a koordinációs bizottság.
Nem élveztem. Frusztrált, fárasztott, és nagyon kimerített.

Mostanra végre eljutottam odáig, hogy ki merem mondani: Nem, én ezt nem akarom, nem csinálom.
De most sem érzem jobban magam. Mert, bár nem csinálom meg, amihez nincs kedvem, vagy amivel nem értek egyet, most meg a lelkiismeret-furdalás gyötör, és az éjszakát alvás helyett vívódással töltöm.

Vajon mikor látom be végre, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni?

2010. április 21., szerda

Anyukám, anyukám, találd ki,

hogy az én nagy kincsem ugyan ki?...

Vince, miután szépen végigmondta az anyáknapi verset, odabújt hozzám, és halkan, amúgy alkalomhoz illően megsúgta:

- Anya, figyelj! Mondok valamit, de ez titok! Készítettünk az oviban könyvjelzőt. Rózsaszín könyvjelzőt. Anyák napjára csináltuk, és én majd apának fogom adni, jó?

2010. április 16., péntek

Sikerüüült!

És igen, túl vagyok a szóbelin is, és sikerült! Kezemben a bizonyítvány!

Mától vége az egész napos tanulásnak. Jön helyette az egész napos takarítás, mosás, vasalás, és a családdal töltött hétvégék. Éljen!:)

2010. április 13., kedd

Murphy dolgozik

Épp ma reggel - Lilla bemutató óráján - büszkélkedtem az egyik anyukának, hogy a tél folyamán a három gyerekem együtt összesen 10 napot töltött itthon. Jószerivel nem is voltak betegek.

Ehhez képest ma negyed 3-kor hívtak a suliból, hogy a gyerek nagyon rosszul van, menjek érte.
Tényleg rosszul volt, fájt a hasa, és falfehér volt. Egy ideig csak gyanítottam, hogy a rettegett hányós-hasmenős vírushoz van szerencsénk, de sokáig nem kellett töprengenem  a dolgon. Épp kifelé indultunk, mikor Lilla prezentálta a bizonyítékot is. A folyosó közepén. (Teljesen őszintén írom, hogy nagyon sajnálom a takarítónőket).

S ahogy a vírusok lélekrajzát ismerem, nem állnak meg egy gyereknél, úgyhogy hamarosan három hányós gyerekem lesz.

Pénteken vizsga.

2010. április 12., hétfő

Generációs szakadék

Vagy csak jellembeli különbség? Nem tudom. Mindenesetre megdöbbentő élmény volt nagyobbik lányom eszmefuttatását hallgatni a minap.

A történet megértéséhez némi háttérinfó: a lánynak egy középkorú, nagyon jó humorérzékkel megáldott férfi tanítja a törit. Az illető kiválóan ért a gyerekek nyelvén. Dóri kedvenc tanára, s bár sosem láttam még, nekem is szimpatikus, látatlanból is. A tanár úr nagyon szeret horgászni, és erről sokat mesél is, így hobbijáról az iskola összes gyereke, sőt, a gyerekeken keresztül az összes ott tanuló gyerek családja is tud.

Dórinak két jegye van történelemből ebben a félévben, egy ötös és egy négyes. Mindkettőt témazáró dolgozatra kapta.
Tekintve, hogy már április közepe van, eszébe jutott, hogy e két jegy átlaga is fontos lehet. Innentől idézem Őt:

"Hát, az 4,5. Az nem jó, mert kétesre állok. Semmit nem tudok a horgászbotokról. Ideje lesz utánanézni a neten ennek a horgászós témának, hogy X. bácsi év végén megadja az ötöst.".

(Csak nagyon halkan, zárójelben jegyzem meg, nekem a jobb jegyért felelés ugrott be első blikkre...).

2010. április 9., péntek

A nap híre

Rosszkedvűen indult a mai reggel, de pár perce mégis úgy érzem, madarat lehetne velem fogatni:

Megvan az esszém is, sikeresen túl vagyok a vizsga írásbeli részén!

Ezennel megkaptam a születésnapi ajándékomat. Jó dolog, mikor az embernek így teljesülnek a kívánságai:)

2010. április 8., csütörtök

Minden évben

ugyanazon a napon (történetesen április 8-n) már kora reggel csörög a telefonom. Anyukám hív, hogy elmondja, hogy .... évvel ezelőtt, ezen a napon, éjfél után nem sokkal esett a hó. Ezt egészen biztosan tudja, mert az ablak melletti ágyon szült, és mikor 0.25 perckor felsírtam, és ő kinézett az ablakon, nagy kövér pelyhekben hullt a hó.
És azt is elmondja, hogy "toronyfejem" volt, és napokig azon aggódott, hogy lesz-e valaha az ő lányának szép, kerek feje, vagy ez már mindig így marad. (Megnyugtatásképp leírom, hogy 3 naposan állítólag már kerek fejjel üvöltöttem egész álló nap).
És az is minden évben elhangzik a telefonbeszélgetés során, hogy nagymamám már kora reggel buszon ült, hogy minél hamarabb meglátogathassa a lányát, és megtudja, hogy fiú vagy lány lett az első unokája. Tekintve, hogy az egész család lányt várt, nem okoztam csalódást, és a mama egész álló nap euforikus hangulatban ismételgette félhangosan, hogy "Megszületett. Kislány!".

Ma hajnalban (vagy inkább éjszaka) 35 éves lettem. Dórit idézve immár öt éve öregszem.
(Dóri a 11 évesek hatalmas öntudatával és biztos ítélőképességével állítja, hogy az ember olyan 20-25, de nagyon maximum 30 éves koráig fiatal. És amúgy is: egy könyvben - Tudomány gyerekeknek - Kérdések és válaszok sorozatban megjelent "Az ember" című könyv - olvasta, hogy 30 éves kor felett megkezdődik az öregedés, úgyhogy bármennyire is fiatalnak érzem magam, öregszem.)

Születésnapi előajándékként tegnap vizsgázhattam egyet. A két részből álló írásbeli vizsga első része sikerült (ez ott, helyben, rögtön kiderült), a második részt még javítják. Nekem nagyon megfelelne születésnapi ajándéknak, ha a vizsga második részét is sikeresnek nyilvánítanák.

2010. április 5., hétfő

Húsvét

Ez a húsvét úgy múlt el, hogy igazán észre sem vettem, hogy ünnep van.

Azért, mert egy épülő-szépülő, de azért még erősen félkész nyaralóban mindig van munka.  Húsvétkor is.
Azért, mert egy félkész nyaralóban az ember nem veszi fel a legszebb ruháját. És bár nem ezen múlik az ünnepi hangulat, azért mégiscsak nehéz melegítőben ünneplőbe öltöztetni a lelket.
Azért, mert a szerda erősen közelít, az idő egyre jobban szorít, és én minden percet kihasználtam, amit lehetett.
Azért, mert az idő is olyan semmilyen volt. Igaz, nem esett, de azért nem volt igazi tavasz sem. Nem sütött a nap. És a napsütés nekem nagyon hiányzott.

Most valahogy nem adtuk meg az ünnep hangulatát. Én legalábbis nem éreztem.

Jövőre másképp csináljuk.