Egy ideig - sőt, jó ideig - nem mondtam nemet. Persze előfordult, hogy mégis, mert muszáj volt, de ha tehettem, elkerültem. És igyekeztem mindig, mindent úgy intézni, hogy mindenkinek jó legyen. Középen állva egyensúlyoztam az igények és az érdekek között, egyszerre voltam az érdekütköztető színtér, a két fél érdekvédelme, és a koordinációs bizottság.
Nem élveztem. Frusztrált, fárasztott, és nagyon kimerített.
Mostanra végre eljutottam odáig, hogy ki merem mondani: Nem, én ezt nem akarom, nem csinálom.
De most sem érzem jobban magam. Mert, bár nem csinálom meg, amihez nincs kedvem, vagy amivel nem értek egyet, most meg a lelkiismeret-furdalás gyötör, és az éjszakát alvás helyett vívódással töltöm.
Vajon mikor látom be végre, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni?
2010. április 26., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése