Kicsit sajátos humor, tudom, de ez az időszak már csak ilyen...
A háttértörténet: valamelyik délután vásárolni voltam Dórival, és a zöldségesnél összefutottunk két tanárnőjével. Nevezzük őket Kati és Eszti néninek. Épp szilvát vettek, és azt elemezték a zöldséges nénivel hármasban, hogy milyen nehéz igazán jó szilvás gombócot készíteni.
Tegnap este, a vacsoraasztalnál ülve kérdezem a családot:
- Ki kér gyümölcsöt? Van őszibarack, körte, alma és szőlő.
Dóri, elgondolkodva:
- A körte miatt kellett délután Kati néninek köszönnöm. Nem kérek.
Majd néhány magába fordulós, puffogós másodperc után, az orra alatt, morogva:
- Hülye körte!
Újabb néhány perc eltelik, mi már rég túl vagyunk a tanárokkal történt találkozás felelevenítésén, mikor Dóri újra megszólal:
- Eszti néni meg olyan sötét, hogy szilvából készíti a szilvásgombócot.
Ezen már csak nevetni tudtunk.
- Miért, Dóri, hogy kellene?
- Hát mirelitből!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kamaszkor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kamaszkor. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. szeptember 10., péntek
2010. szeptember 7., kedd
Megvilágosodás
Tegnap rájöttem, miért szereti az összes kamasz Garfield-ot.
Nekem az utolsó mondatnál esett le a tantusz (jobb későn, mint soha):
"Ody és én azért jövünk ki olyan jól egymással, mert mindketten ugyanazt szeretjük: engem". /Garfield/
De ha jobban belegondolok, ez a kamasz-Garfield párhuzam a film legelső mondatától (és képkockájától) kezdve tökéletesen egyértelműen tetten érhető.
Nekem az utolsó mondatnál esett le a tantusz (jobb későn, mint soha):
"Ody és én azért jövünk ki olyan jól egymással, mert mindketten ugyanazt szeretjük: engem". /Garfield/
De ha jobban belegondolok, ez a kamasz-Garfield párhuzam a film legelső mondatától (és képkockájától) kezdve tökéletesen egyértelműen tetten érhető.
2010. szeptember 3., péntek
Szeptemberi zöngék
Dóri számára nagy trauma az iskolakezdés.
A két új tantárgy (fizika és egészségtan) egyszerűen borzalmas. Ráadásul tavaly kétszer is volt négy órája a suliban, idén már egyszer sincs. A tanárok nem veszik észre, hogy nagyon megterhelő 5, sőt, hetente egyszer 6 órán át koncentrálni, és hogy ezzel az órarenddel az ő összes délelőttjét tönkreteszik?
És tulajdonképpen az egész napja pocsék, mert a délutánokat meg mi tesszük tönkre. Értsük már meg, hogy ő azt szeretné, ha nem szólnánk bele az életébe. Ha nem érdekelne bennünket annyira, hogy ő mit csinál délutánként, hogy osztja be az idejét, mennyit tanul (mennyit nem), és mennyit netezik.
Aztán módfelett dühös azért is, mert bár imád táncolni járni, de az azért már tényleg nem normális dolog, hogy idén hetente háromszor lesz edzés. Tavaly csak kétszer volt - és mégis, mi jogon osztják be az még az edzők is az ő idejét? Ja, és hogy a három edzés egyike erősítés? Ráadásul a konditeremben? Na, ő oda egészen egyszerűen nem fog menni, nehogy azt higgye már bárki is, hogy ő kondizni fog.
Ez a tanévkezdő alaphangulat 6. osztály elején. Hiába, nehéz a kamaszok élete.
Én meg még tovább rontottam az amúgy sem rózsás helyzetet, mert be mertem menni az egyik nyelviskolába, megkérdezni, hogy indul-e az ő korosztályában angol csoport.
És kiderült, hogy indul, persze, öten vannak a csoportban, ebből kettőjükkel edzésre jár együtt, a harmadik lány meg évfolyamtársa a suliban. Örömmel konstatáltam, hogy minden rendben: egyidősek, egy szinten vannak, ismerik is egymást, tökéletes csoport lesznek. S bár az angolt szereti, és elvileg a tanfolyam ellen sem volt kifogása, tegnap este kijelentette, hogy mégsem megy. Mert X.Y.-nal (akivel edzésre jár) egy szobába került nyáron az edzőtáborban, és kiderült, hogy az a csaj nagyon hülye. Na, ő aztán oda véletlenül sem megy, ahol X.Y. ott van. Az angoltudás messze nem olyan fontos, mint hogy kik a csoporttársak.
Úgy tűnik, a kamasz gyerekes szülők élete sem könnyű.
A két új tantárgy (fizika és egészségtan) egyszerűen borzalmas. Ráadásul tavaly kétszer is volt négy órája a suliban, idén már egyszer sincs. A tanárok nem veszik észre, hogy nagyon megterhelő 5, sőt, hetente egyszer 6 órán át koncentrálni, és hogy ezzel az órarenddel az ő összes délelőttjét tönkreteszik?
És tulajdonképpen az egész napja pocsék, mert a délutánokat meg mi tesszük tönkre. Értsük már meg, hogy ő azt szeretné, ha nem szólnánk bele az életébe. Ha nem érdekelne bennünket annyira, hogy ő mit csinál délutánként, hogy osztja be az idejét, mennyit tanul (mennyit nem), és mennyit netezik.
Aztán módfelett dühös azért is, mert bár imád táncolni járni, de az azért már tényleg nem normális dolog, hogy idén hetente háromszor lesz edzés. Tavaly csak kétszer volt - és mégis, mi jogon osztják be az még az edzők is az ő idejét? Ja, és hogy a három edzés egyike erősítés? Ráadásul a konditeremben? Na, ő oda egészen egyszerűen nem fog menni, nehogy azt higgye már bárki is, hogy ő kondizni fog.
Ez a tanévkezdő alaphangulat 6. osztály elején. Hiába, nehéz a kamaszok élete.
Én meg még tovább rontottam az amúgy sem rózsás helyzetet, mert be mertem menni az egyik nyelviskolába, megkérdezni, hogy indul-e az ő korosztályában angol csoport.
És kiderült, hogy indul, persze, öten vannak a csoportban, ebből kettőjükkel edzésre jár együtt, a harmadik lány meg évfolyamtársa a suliban. Örömmel konstatáltam, hogy minden rendben: egyidősek, egy szinten vannak, ismerik is egymást, tökéletes csoport lesznek. S bár az angolt szereti, és elvileg a tanfolyam ellen sem volt kifogása, tegnap este kijelentette, hogy mégsem megy. Mert X.Y.-nal (akivel edzésre jár) egy szobába került nyáron az edzőtáborban, és kiderült, hogy az a csaj nagyon hülye. Na, ő aztán oda véletlenül sem megy, ahol X.Y. ott van. Az angoltudás messze nem olyan fontos, mint hogy kik a csoporttársak.
Úgy tűnik, a kamasz gyerekes szülők élete sem könnyű.
2010. június 10., csütörtök
Útkeresés újra
Nem csak én nem találom a helyem, Dóri is keresi a sajátját...
Nagy drámák - a mi szemszögünkből nézve legalábbis - nincsenek, de neki nehéz most az élet. Mert úgy érzi, minden sz...r, ő csúnya, és kövér, és őt senki nem szereti.
Szerencsére ebbe a "senkibe" mi csak időnként tartozunk bele, olyankor, mikor valami olyat kérünk, teszünk, ami neki nem kedvére való. De még így is, hogy adott a háttér, ahová visszabújhat két önállósodási kísérlet között, nehéz a kamaszkor.
Neki is, és nekünk is.
Úgy emlékszem, nekem valahogy kimaradt az életemből a sztárokért rajongós időszak. Nem voltam szerelmes egy énekesbe/színészbe/sportolóba se, és nem volt a példaképem egyetlen női híresség sem.
Hogy ez rossz vagy jó, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy Dóri ilyen szempontból is klasszikus kamasz: az aktuális feltétlen példakép most Selena Gomez. Úgyhogy hajat növeszt, (és a szőke haját barnára festetné, ha hagynám), sminkelni akar, néha rátör, hogy fogyókúráznia kell (amit szerencsére az épp aktuális étkezés kedvéért azért rendszeresen felfüggeszt), és persze énekesnő, vagy - hangi adottságok hiányában - inkább színésznő szeretne lenni.
Lehet, hogy jobb lett volna, ha tizenévesen én is rajongok valakiért. Most lennének emlékeim, és talán jobban tudnám kezelni ezt a helyzetet, mint így, tapasztalatok nélkül.
Nagy drámák - a mi szemszögünkből nézve legalábbis - nincsenek, de neki nehéz most az élet. Mert úgy érzi, minden sz...r, ő csúnya, és kövér, és őt senki nem szereti.
Szerencsére ebbe a "senkibe" mi csak időnként tartozunk bele, olyankor, mikor valami olyat kérünk, teszünk, ami neki nem kedvére való. De még így is, hogy adott a háttér, ahová visszabújhat két önállósodási kísérlet között, nehéz a kamaszkor.
Neki is, és nekünk is.
Úgy emlékszem, nekem valahogy kimaradt az életemből a sztárokért rajongós időszak. Nem voltam szerelmes egy énekesbe/színészbe/sportolóba se, és nem volt a példaképem egyetlen női híresség sem.
Hogy ez rossz vagy jó, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy Dóri ilyen szempontból is klasszikus kamasz: az aktuális feltétlen példakép most Selena Gomez. Úgyhogy hajat növeszt, (és a szőke haját barnára festetné, ha hagynám), sminkelni akar, néha rátör, hogy fogyókúráznia kell (amit szerencsére az épp aktuális étkezés kedvéért azért rendszeresen felfüggeszt), és persze énekesnő, vagy - hangi adottságok hiányában - inkább színésznő szeretne lenni.
Lehet, hogy jobb lett volna, ha tizenévesen én is rajongok valakiért. Most lennének emlékeim, és talán jobban tudnám kezelni ezt a helyzetet, mint így, tapasztalatok nélkül.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)