Szeptemberi zöngék

Dóri számára nagy trauma az iskolakezdés.

A két új tantárgy (fizika és egészségtan) egyszerűen borzalmas. Ráadásul tavaly kétszer is volt négy órája a suliban, idén már egyszer sincs. A tanárok nem veszik észre, hogy nagyon megterhelő 5, sőt, hetente egyszer 6 órán át koncentrálni, és hogy ezzel az órarenddel az ő összes délelőttjét tönkreteszik?
És tulajdonképpen az egész napja pocsék, mert a délutánokat meg mi tesszük tönkre. Értsük már meg, hogy ő azt szeretné, ha nem szólnánk bele az életébe. Ha nem érdekelne bennünket annyira, hogy ő mit csinál délutánként, hogy osztja be az idejét, mennyit tanul (mennyit nem), és mennyit netezik.
Aztán módfelett dühös azért is, mert bár imád táncolni járni, de az azért már tényleg nem normális dolog, hogy idén hetente háromszor lesz edzés. Tavaly csak kétszer volt - és mégis, mi jogon osztják be az még az edzők is az ő idejét? Ja, és hogy a három edzés egyike erősítés? Ráadásul a konditeremben? Na, ő oda egészen egyszerűen nem fog menni, nehogy azt higgye már bárki is, hogy ő kondizni fog.

Ez a tanévkezdő alaphangulat 6. osztály elején. Hiába, nehéz a kamaszok élete.

Én meg még tovább rontottam az amúgy sem rózsás helyzetet, mert be mertem menni az egyik nyelviskolába, megkérdezni, hogy indul-e az ő korosztályában angol csoport.
És kiderült, hogy indul, persze, öten vannak a csoportban, ebből kettőjükkel edzésre jár együtt, a harmadik lány meg évfolyamtársa a suliban. Örömmel konstatáltam, hogy minden rendben: egyidősek, egy szinten vannak, ismerik is egymást, tökéletes csoport lesznek. S bár az angolt szereti, és elvileg a tanfolyam ellen sem volt kifogása, tegnap este kijelentette, hogy mégsem megy. Mert X.Y.-nal (akivel edzésre jár) egy szobába került nyáron az edzőtáborban, és kiderült, hogy az a csaj nagyon hülye. Na, ő aztán oda véletlenül sem megy, ahol X.Y. ott van. Az angoltudás messze nem olyan fontos, mint hogy kik a csoporttársak.

Úgy tűnik, a kamasz gyerekes szülők élete sem könnyű.