A felismerés

Elvileg tudom én, de valahogy mégis mindig mellbe vágó élmény annak felismerése, hogy mások vagyunk. Ami számomra egyértelmű és természetes, az másnak nem az. Ami meg másnak mindennapos és megszokott, azon én csodálkozom el. Hol jobban, hol kevésbé.

Mikor valami ilyesmibe belefutok, mindig ugyanaz a forgatókönyv jön elő:
Először meglepődök, aztán úgy érzem, tüstént el kell mondanom, hogy én nem így látom. Közben hol azon gondolkodom, hogy mi a baj velem, és miért látom én másképp, mint a másik, hol önigazolok, és keresem az engem, az én véleményemet alátámasztó dolgokat.
Aztán lenyugszom, és úgy döntök, az egésznek nincs is jelentősége. Ő olyan, és úgy csinálja, én meg ilyen vagyok, és emígy csinálom. És ez így van jól.

A fenti forgatókönyv most annyival egészült ki, hogy azt is megállapítottam, hogy a blogolás és a kirakatrendezés rokon "szakmák".