Természetesen nekem is van... Hogy mit rejt? A blog ebbe enged bepillantást. És egy picit abba, hogy én mit teszek a gyermekeimébe...

2012. január 5., csütörtök

Születésnap

A születésnapokat mindig nosztalgikus hangulatban töltöm.
Általában a napnak csak arra a részére emlékszem tisztán, amikor már tudtam, hogy szülni fogok. Onnan kezdve viszont elég élesen, képszerűen megmaradt bennem minden.

Vincével csak este fél 7 tájban derült ki, hogy hamarosan kezemben tarthatom, így a nap nagyobbik része feledésbe merült már. Az biztos, hogy 5-re mentem CTG-re, ami teljesen rendben volt. A gondok a vérnyomásmérést követően kezdődtek. Megmérték, majd hitetlenkedett egy sort a nővérke, és megmérte újra. Majd közölte, hogy üljek csak tovább, ne készüljek haza, hívja a doktor urat. Némi telefonbeszélgetést követően kaptam egy jó erős vérnyomáscsökkentőt, nyelvem alá tettem, és kiültettek fél órára a rendelő elé. Emlékszem, először ekkor merült fel bennem komolyabban, hogy én innen már csak gyerekkel megyek majd haza... Fel is hívtam L.-t, hogy úgy készüljön, hogy én valószínűleg itt éjszakázom. Készítse fel a lányokat is.
Fél óra múlva újra újabb vérnyomásmérés. Az akkor már hetek óta rendszeresen szedett vérnyomáscsökkentők és a lórúgásnyi mennyiségű egyszeri adag ellenére is alig csökkent a vérnyomásom, még mindig 160/110 volt. Kérdezték, van-e kórházi cuccom. Mondtam, hogy van, lent az autóban. Leküldtek érte. Kaptam egy ágyat, átöltöztem, közben kétszer vérnyomást mértek, hátha alakult valamit. Változott, de korántsem lefelé.
Fél 7-kor a dokim megvizsgált, majd közölte, szülünk. Őszintén szólva örültem. Már két nappal túl voltunk a kiírt időponton, és valahogy fel sem merült bennem a császár lehetősége. Mondtam neki, hogy részemről rendben, indíthatja. Emlékszem, hogy rám nézett, volt pár másodperc csend, majd annyit mondott, hogy a negyedik gyerekem megszülethet majd simán, de ez most császár lesz.
Megijedtem. Ez a verzió nem szerepelt az elképzeléseim között. A lányokkal is szedtem a vérnyomáscsökkentőt, Dórival is volt egy enyhe toxémiám, mégis megszülethetett simán is. Igaz, vérnyomásmérőre kötve szültem, de akkor is...
Alkudoztam még egy sort, hogy én inkább simán, és nem lehet-e esetleg mégis, de az orvos hajthatatlan maradt, már készítették elő a műtőt. Nekem.
Felhívtam újra L.-t, a szüleimet, anyósomékat, mindenkinek vázoltam, hogy még ma este újra apukák/nagymamák/nagypapák lesznek, majd bevonultam a műtőbe.
Vince pontban este 8-kor született. Megmutatták, - nagy, barna haja volt, és a két kopaszon született lány után az volt az első gondolatom, hogy biztosan az én gyerekem? - majd el is vitték. Őt először L. foghatta meg, büszkén és boldogan jött be hozzám a műtőbe, kezében a fiával.

Hat éves lett a legkisebb gyermekem is. Már neki is kipottyant az első tejfoga, 170-ig magabiztosan számol, húszig elszámol kettesével is, hármasával is, 20-tól vissza nulláig álmából felébresztve is, fejben, az ujjai használata nélkül összead 6 egyjegyű számot, gyakorlatilag hiba nélkül (a múltkor teszteltük, 30 esetből egyben tévedett 1-et), és egyre gyakrabban írja le nyomtatott betűkkel a családtagok nevét, meg értelmetlen betűsorozatokat is - demonstrálandó, hogy ő már írni is tud.
Iskolába készül. Én meg próbálom elfogadni, hogy már a kicsi sem kicsi. Sőt.

Boldog születésnapot, Vince!

1 megjegyzés:

Magdaléha írta...

boldog születésnapot Vincének!