Természetesen nekem is van... Hogy mit rejt? A blog ebbe enged bepillantást. És egy picit abba, hogy én mit teszek a gyermekeimébe...

2012. május 3., csütörtök

Anyák napja

Felsőben már nem tartanak, a gimiben szintén nincs, úgyhogy idén már csak egy anyák napi ünnepségre voltam hivatalos. Ráadásul az utolsó óvodai anyák napjára. 
Aranyosak voltak. Volt, aki izgult, volt, aki teljesen elemében volt, hogy szerepelhet, de végül mindenki elmondta a versét, tudta a mesejátékban a szerepét, és elénekelte a dalokat.
Az ünnepség végén meghatottan szorítottam magamhoz az én (már nem is olyan) kicsi fiamat, és könnyek nélkül ugyan, de kicsit elsirattam magamban az óvodás éveket. Hónap végén ballagás, s mire a nyári szünetet - és a nyári gyerekfelvigyázást - övező komoly logisztikai munkából magamhoz térek, már mindhárom gyermekem iskolás lesz. Annyira erősen él bennem a "kisgyermekes szülőség", hogy hiába tudom, mégis mindig meglep, hogy tulajdonképpen már nincs is kis gyermekem.

Április közepén beírattam Vincét iskolába. Mások véleményére hagyatkozva választottam tanító nénit. Bízom benne, jól. Mint ahogy abban is, hogy sikerül hozzá bekerülni.
Nagy elvárásaim nincsenek az alsó tagozattal kapcsolatban: a cél mindössze annyi, hogy a gyerek biztosan tudjon írni, olvasni és számolni, és nagyon örülnék annak, ha nem utáltatnák meg vele az iskolát és a tanulást legkésőbb a második osztály végére. Azt a tananyagmennyiséget, amit alsóban el kell sajátítani, szerintem bármelyik átlagos képességű gyerek két év alatt simán megtanulná, de a területi alapon szerveződő, teljesen vegyes képességű és hátterű gyerekanyagból álló általános iskolai osztályoknak köszönhetően nem tudnak az előírtnál gyorsabban haladni. Szóval a két éves anyag megtanulására úgyis lesz négy évük. A területi elv miatt maguk között az iskolák között sincs túl nagy különbség, (mármint a sima, mezei, állami általános iskolák között, a Waldorf és társai más kategóriát képeznek), szóval a közeli, körzetes iskola pont ugyanolyan jó lesz nekünk, mint a környéken bármelyik másik.
Egyetlen lényeges tényező számomra a tanítónéni személye. Egy hat éves még kicsi. Épp, hogy kikerült az oviból, az óvónéni védő szárnyai alól. Ő még személyhez kötődik, neki még igenis fontos, hogy kedves, aranyos, a gyerekekhez értő és azokat szerető tanító nénije legyen. A tanítónéni-választás joga az egyetlen, amihez ragaszkodom, méghozzá foggal-körömmel, mert az alsó tagozat sikere - tapasztalataim szerint -  mindössze ezen múlik.
(A felső tagozat már nehezebb dió, de Dóri lassan már túl van rajta. Lilla nemes egyszerűséggel kihagyta ezt a fázist, Vincével meg még nagyon messze a választás ideje.)

2 megjegyzés:

Sziranszki írta...

Én nagyon irigyellek az anyák napi műsor miatt, nálunk idén nem lesz - szomorú is vagyok miatta. Pláne, hogy ez számomra csak tegnap derült ki, miután nagymamát és keresztanyát is meghívtuk :( Kiírva ugyanis ki van, hogy várnak szeretettel pénteken délután. Csak azt nem írták ki, hogy műsor nem lesz, "csak" anya köszöntése, egy verssel, amit az éppen érkező anyukának elmond a csemetéje. Persze annak is nagyon fogok örülni, csak azt nem tudom, hogy a raklapnyi papírzsepivel mit kezdjek, amit beszereztem előzőleg :) Az iskolát már nagyon várja Zsófi, pedig október környékén elég siralmasan kezdtük el a felkészítést, végig sírta az első ovisulit :) Azóta szerencsére nagyon megszerette az iskolát, ahova néptáncra beírattuk, hogy tudjon ismerkedni a környezettel, tanító nénivel, gyerkőcökkel, akik szintén oda fognak járni. De addig még előttünk egy szép hosszú nyár! :)

Magdaléha írta...

hahóóóóóóóóó