Természetesen nekem is van... Hogy mit rejt? A blog ebbe enged bepillantást. És egy picit abba, hogy én mit teszek a gyermekeimébe...

2011. február 8., kedd

Dilemma

Mostanában érzem igazán, hogy mennyire másoktól "függök". Hogy mennyire nincs önállóan beosztható időm, és hogy mennyi szervezést igényel minden apró - a kollégáimnak igazából fel sem tűnő, vagy egy vállrándítással elintézhető - változtatás, változás.

A helyzet az, hogy az ügyfélfogadási idő nálunk módfelett ügyfélbarát: hétfőtől péntekig 8-20-ig nyitva vagyunk. Tekintve, hogy ez napi 12 óra tiszta ügyfélfogadási,  és +1 óra technikai idő, a naponta 13 munkaórát kell lefednünk. Ennek örömére két műszakban dolgozunk.
Hosszas huzavona, néhány stresszes nap, és pár átvirrasztott éjszaka után végül kialakult egy számomra, számunkra is élhető és elfogadható beosztás: minden héten egyszer voltam délutános. A rendszer egészen öt hétig működött, majd ma a kollégám, akivel eddig váltva dolgoztam, bejelentette, hogy neki ez a rendszer így mégsem jó, merthogy időközben új barátnője lett. Változtassunk.
Valahol értem őt, és tulajdonképpen igaza van: én sem szívesen dolgoznék hetente 4x fél 1-től fél 9-ig, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt a beosztást néhány hete még éppen ő kérte így. Aztán rájött, hogy ez mégsem jó.
Ez a változtatás konkrétan azt jelenti, hogy innen kezdve hetente 2x leszek délutános.

És most vívódom. Nem tudom, hogyan tovább. A mérleg egyik serpenyőjében a 9 hónapnyi munkakeresés utáni sikeres pályázat áll. Az, hogy ha ezt most visszamondom, várhatóan újra hónapokig munkát keresek majd. Az, hogy a beosztástól eltekintve minden szempontból jó ez a hely: helyileg is, anyagilag is, a feladatokat tekintve is, és a kollégák nagy részét tekintve is minden stimmel.
A másik serpenyőben viszont ott a munkaidő: az, hogy hetente 2x fél 1-től fél 9-ig kellene dolgoznom, azaz heti 2x 9-re érek haza. És ez egyrészt a gyerekekkel kapcsolatos logisztikát tekintve, másrészt pedig a családi élet egészét tekintve is problémás.

Nem tudok dönteni. Nem tudom, hogyan tovább. Mennyire lehetek önző? Mennyit nyom a latba az, hogy jól érzem itt magam, hogy élvezem, amit csinálok, hogy relatíve jól keresek? Összhangban van-e ez azzal, hogy a család két este nem lát, csak egy jóéjtpuszi erejéig? Hogy nem én hozom el őket az oviból/suliból, nem én viszem őket edzésre? Elég nagyok már ehhez? Megértik?
Mennyi alkalmazkodást várhatok el L.-től és a munkahelyétől? Gondolhatom, mondhatom-e azt, hogy 12 éve minden időmet a gyerekek, a család és L. munkája szempontjainak rendeltem alá, és most azt szeretném, ha az én szempontjaimat is figyelembe vennénk? Mondhatom, persze. Csakhogy én tudom a legjobban, hogy 4 ember szempontjainak összeegyeztetése is nehéz, nemhogy öt emberé. De akkor sem alkalmazkodhatok én a végtelenségig.

Azt hiszem, megint lesz 1-2 álmatlan éjszakánk, amin eldönthetjük, hogy kivel teszek rosszabbat, ha újra itthon leszek: a többiekkel vagy magammal?

3 megjegyzés:

Magdaléha írta...

Szerintem heti két nap megoldható, pláne, ha van segítség. Valamint lehet, hogy a kolléga szakít az barátnővel, és majd azt kéri, hogy hadd kapja vissza az előző beosztást, vagy jön egy új kolléga, akinek az lenne a jó, rengeteg variáció van. Szereted ezt a munkát, ne hagyd veszni, majd megoldódik a jelenlegi gond!

csodatarisznya írta...

Köszönöm. Abban maradtunk, hogy megpróbáljuk így, heti két délutánnal, aztán majd meglátjuk. Segítség nincs, de az eddig sem volt, így azzal nem is kalkulálunk, nekünk kell megoldani.
Egyébként - gonosz dolog, tudom, de - nekem is eszembe jutott, hogy 3 hét, és lehet, hogy vége is nagy szerelemnek...
Suli ügyben mire jutottatok? Bár ha jól emlékszem, még van két hónapotok a beiratkozásig.

Magdaléha írta...

totál káosz a fejemben. Jövő héten kezdődnek a bemutató foglalkozások és órák. Pletykát már bőven hallottam, most látni szeretném a tanító néniket, és némi benyomást gyűjteni az iskolákról...