10

10 éve, ezen a napon, hajnali 2.35-kor lettem kétgyermekes anya. Lilla picinek is pont olyan volt, mint most: magzatként hozta a tankönyvi adatokat, mindig pont akkora volt, amekkorának lennie kellett, vele volt a legenyhébb a toxémiám, és ő az egyetlen gyermekünk, aki pontosan a kiírt napon született.
Precíz, pontos, kötelességtudó és megfelelni vágyó gyerek az első perctől kezdve.

Ő az, aki most is legkönnyebben kezelhető. Nehezen oldódik, leginkább a pálya széléről figyel, és szívja magába a tudást. Mikor az elsős nővérével az olvasást gyakoroltuk, odaáll mögénk, és decemberben már előrébb járt, mint Dóri. Mire Dóri befejezte az elsőt, (ő meg a középső csoportot), már folyékonyan olvasott. Nagycsoportosként már a rövidebb mesék sem jelentettek problémát. Olyannyira nem, hogy élvezte az olvasást, ami azért nagy szó.
Ezt a tudásbeli 1-2 évnyi előnyét szinte minden tárgyból azóta is tartja. Csodálkozom és csodálom: nagyon sok van benne.

Érzékenységénél és empatikus készségénél már csak a megfelelni vágyása nagyobb. Ezzel szenvedünk talán a legtöbbet: képtelen hibázni, és képtelen elfogadni, ha valami nem tökéletesen sikerül. Ez a maximalizmus legalább annyira átok, mint amennyire áldás, és nem tudom, hogyan tudnék ezen lazítani egy picit. (Bár azt hiszem, ha végre rátalálnék a módszerre, először magamon kellene kipróbálnom: nagy könnyebbség lenne a környezetemnek is, és nekem is...)

S ahogy ez az első két számjegyű szülinap környékén lenni szokott, Lillán is érezni a közelgő kamaszkor szelét. Kicsit félek tőle, de közben várom is: mert biztos, hogy teljesen más kamasz lesz, mint Dóri. Lassan az is kiderül, milyen.

Boldog szülinapot, kicsi lány!