Nem is tudom,

hogyan, miről jutott eszembe, hogy régebben blogot írtam. Annyira régen jártam itt, hogy a jelszót is csak harmadjára találtam el.

Valamiért mégis itt vagyok.

Mióta utoljára itt jártam, 

- Vince minden betűt ismer, bármit elolvas, sorban hozza a 100 %-os dolgozatokat, és megkaptuk az első (nagyon szép) féléves bizonyítványát is. Miután eldöntöttük, melyik tanítónénit válasszuk, és gondosan elegyengettük a gyerek útját a megfelelő osztályig, nyugodtan vártuk a július közepén a suli ajtajára kiírt osztálynévsort. Majd idegesen konstatáltuk, hogy az iskolavezetés másképp döntött: legkisebb gyermekünk nem abba az osztályba kerül, ahová kértük. 

Másfél hónap aggódás után kiderült, hogy minden rendben van: Vince a lehető legjobb helyre, a lehető legjobb kezekbe került, és újra csak megerősödött bennem az az érzés, hogy hinnem kell: küzdeni lehet, de úgyis minden úgy lesz, ahogy lennie kell.

- Lilla már hatodikos. Továbbra is versenyekre jár, igazgatói dicséreteket gyűjt, és közben nagyon hatékonyan szaporítja az ősz hajszálaim számát. Azt hittem, az ő kamaszkora más lesz, mint a Dórié. Titkon bíztam benne, hogy könnyebb lesz.

És nem. Egy szemernyit sem könnyebb. Ugyanolyan nyegle, szemtelen, visszabeszélős "nagylány", és közben támogatásra vágyó, helykereső "kislány", mint Dóri volt két éve.

Csak az éltet, hogy tudom, egyszer már túléltük. És mostanra talán ki merem jelenteni, hogy a kamaszkor első hullámából Dórival jól jöttünk ki: most egy nyugodt, értelmes, kezelhető gyerek anyjának érzem magam, amit nem is olyan rég még elképzelni sem tudtam volna.

Talán sikerül ez a mutatvány másodjára is.

- Dóri nyolcadikos lett. Túl vagyunk a középiskola-választáson, sőt, az írásbeli felvételin is. Még három szóbeli vizsga vár ránk február végén, s aztán pár hét ideges várakozás. Április közepén kiderül, hová mehetünk június végén beiratkozni.

És tényleg lenyugodott. Még azt is megkockáztatom, hogy hármójuk közül most vele legkönnyebb az élet. Tudom, hogy ez csak időleges, mégis: annyira jó ez így, nem győzök eleget örülni, és eléggé hálásnak lenni ezért az időszakért. 

Kicsit visszatért a magamba, a nevelés hatásába, a példa erejébe vetett hitem, és ez nagyon jó!

Az elmúlt egy év bennem is sok változást hozott. 

Most a legfontosabb, engem leginkább foglalkoztató dolog az, hogy hétfőtől új munkahelyen dolgozom. Várom is, félek is. Tudom, hogy sok szempontból jobb lesz, kicsit mégis tartok tőle. Mostanában valahogy nehezebben viselem a változásokat. Fáradok? Vagy öregszem? Magam sem tudom.