Beírattam ma Vincét az óvodába.
Az hagyján, hogy némi fenntartással mentem be, az viszont nagyobb bajnak tűnik, hogy még többel jöttem ki.
Merthogy a beiratkozási kérdésözön közepén bejött az intézményvezető. Megkérdezte, járt-e már a gyerek közösségbe. Mondtam, igen, három éves kora óta óvodás.
- És hová járt? Csepelre, az ..... óvodába. - válaszoltam.
- Na, anyuka, itt ne számítson olyan színvonalra!
Azt hiszem, furán nézhettem rá...
Akkor viszont már szóhoz sem jutottam, mikor közölte, hogy az öt évesekkel csak a baj van. Az egyik felével azért, mert még nem járt óvodába, és borzasztó nehéz őket beszoktatni, mert megszokták, hogy az anyjukkal vannak, és azt csinálnak, amit akarnak. A másik felével meg azért, mert megszoktak egy másik óvodát, és ide újra be kell szoktatni őket. Arról nem is beszélve, hogy mire ezt a sok "problémás" gyereket összeszoktatják, vége is a tanévnek.
Csak remélni merem, hogy az óvónők ennél gyerek-barátabbak.
2011. április 21., csütörtök
2011. április 19., kedd
Élek
csak épp levegő után kapkodok.
Per pillanat épp azon igyekszem, hogy a már csak lazán a kezemben lévő szálakat újra magabiztosan tudjam tartani. Baj nincs, épp csak nem érem magam utol. Főleg a háztartás úszik, mert valahogy mindig az kerül utolsó helyre. Akarom mondani, utolsó előttire. Az utolsó én vagyok.
Döntöttem, csütörtökön beíratom Vincét a helyi oviba. Mert bármennyire is jót akarok mindenkinek, most úgy érezem, lassan kezdem elérni a fizikai és lelki teherbíró-képességem határát. Ennek örömére oviváltás lesz, mert NEKEM úgy jobb. Pont.
Per pillanat épp azon igyekszem, hogy a már csak lazán a kezemben lévő szálakat újra magabiztosan tudjam tartani. Baj nincs, épp csak nem érem magam utol. Főleg a háztartás úszik, mert valahogy mindig az kerül utolsó helyre. Akarom mondani, utolsó előttire. Az utolsó én vagyok.
Döntöttem, csütörtökön beíratom Vincét a helyi oviba. Mert bármennyire is jót akarok mindenkinek, most úgy érezem, lassan kezdem elérni a fizikai és lelki teherbíró-képességem határát. Ennek örömére oviváltás lesz, mert NEKEM úgy jobb. Pont.
2011. április 8., péntek
04.08.
36 éve ünnep számunkra ez a nap.
Igyekszem barátkozni a gondolattal, hogy mostantól vitathatatlanul közelebb járok a 40-hez, mint a 30-hoz.
Igyekszem barátkozni a gondolattal, hogy mostantól vitathatatlanul közelebb járok a 40-hez, mint a 30-hoz.
2011. április 7., csütörtök
Szomorú apropó
A gyerekekkel ma hosszan beszélgettünk. Munkáról, pénzről, vásárlásról. Megélhetésről, erkölcsről. Tisztességről, tisztességtelenségről. A jó, a rossz, a bűn fogalmáról. A lopásról.
Merthogy ma reggelre szegényebbek lettünk egy biciklivel.
Az udvarból, a bejárati ajtó elől, a teraszról vitték el Lilla biciklijét. Megviselt a dolog. Nem is annyira az értéke miatt, inkább maga a tény fáj. Az, hogy a naivitásom, az emberekbe, a tisztességbe vetett hitem megint csorbult egy kicsit.
Nehezen tudom elfogadni, hogy a kerítés nem mindenki számára jelzi egyértelműen a határt. Sem fizikailag, sem lélekben.
Merthogy ma reggelre szegényebbek lettünk egy biciklivel.
Az udvarból, a bejárati ajtó elől, a teraszról vitték el Lilla biciklijét. Megviselt a dolog. Nem is annyira az értéke miatt, inkább maga a tény fáj. Az, hogy a naivitásom, az emberekbe, a tisztességbe vetett hitem megint csorbult egy kicsit.
Nehezen tudom elfogadni, hogy a kerítés nem mindenki számára jelzi egyértelműen a határt. Sem fizikailag, sem lélekben.
2011. március 29., kedd
Minden kerek
Végre tényleg tavasz van. Ez a kedvenc évszakom: nyílnak a virágok, rügyeznek a fák, süt a nap. Ebben az időszakban mindig úgy érezem, bármire képes vagyok.
Annyi jó dolog történt, történik velünk mostanában, illetve annyira pozitívan élek meg mindent eseményt, hogy minden kétséget kizáróan érzem, tudom, hogy enyém a világ.
Tényleg igaz lehet, hogy a boldogságot leginkább magunkban kell keresnünk.
Annyi jó dolog történt, történik velünk mostanában, illetve annyira pozitívan élek meg mindent eseményt, hogy minden kétséget kizáróan érzem, tudom, hogy enyém a világ.
Tényleg igaz lehet, hogy a boldogságot leginkább magunkban kell keresnünk.
2011. március 25., péntek
Óvodaváltás
Megtettem az első nagy lépést: megkérdeztem, mikor lesz a helyi óvodákban a beiratkozás.
Még mindig félek a váltástól, de azt is érzem, hogy a teherbíró képességünk véges. A helyi oviba járás nagyságrendekkel egyszerűbbé tenné az életet, úgyhogy félelem ide vagy oda,ha nem akarunk megőrülni, nem nagyon van más választásunk.
Egyelőre magamat erősítem lélekben. Aztán, ha már meggyőztem magam, hogy ez mindenkinek így lesz a legjobb, megpróbálom Vincének pozitív színben feltüntetni a változást.
Még mindig félek a váltástól, de azt is érzem, hogy a teherbíró képességünk véges. A helyi oviba járás nagyságrendekkel egyszerűbbé tenné az életet, úgyhogy félelem ide vagy oda,
Egyelőre magamat erősítem lélekben. Aztán, ha már meggyőztem magam, hogy ez mindenkinek így lesz a legjobb, megpróbálom Vincének pozitív színben feltüntetni a változást.
2011. március 22., kedd
Pénteki logisztika
(Csakúgy, mint minden más reggelen) 6.10-kor csörög az óra. Felkelek, gyors fürdőszobai ténykedést követően felöltözök, majd 6.25-kor ébresztem Lillát. Megölelgetem, kicsit magamba szívom a paplanmeleg leányzó édes illatát, majd átvonulok a másik szobába, és felébresztem Dórit is. 6.30 van. Ha hagyja (nem mindig...), akkor őt is megölelgetem, majd beszólok Vincének, hogy "szép jó reggelt szarvasbogarak, ébresztő, ki az ágyból". Ez a standard reggeli jelszó, enélkül esély sincs rá, hogy kikászálódjon az ágyból. Megsimogatom a hátát, ő morog és fordul egyet.
Lemegyek, megterítek, megetetem a macskát, összekészítem az aznapi ebédemet, elteszem a tegnap este reggelire készített szendvicsemet, majd újra felmegyek, felébresztem Vincét, elkészítem a fogkeféjét, felébresztem L.-t, mindenkitől elköszönök, és elindulok itthonról. 6.50 van.
Fél 8-ra beérek dolgozni. Innen kezdve fél 4-ig "eseménytelenül" telik az idő. Illetve esemény az van bőven, de messze nem családi jellegű... Ez a 8 óra sok másik bejegyzés témája lehetne.
Fél négy előtt 10 perccel már nézem az órát, lopva pakolászok, aláírom a jelenlétit, elkészítek mindent, hogy fél 4-kor már csak a pulóvert és a kabátot kelljen felkapni, és irány a délutáni műszak.
15.35 és 15.40 között valamikor beülök az autóba, majd az M6 és az MO érintésével, némi budapesti autózás után - forgalomtól és az általam észlelt traffipaxok számától függően - 16.00 és 16.10 között megérkezem az iskolához. Gyakorlott, gyors pillantással felmérem, hogy vajon a Lilla osztályát kiengedték-e már. Amennyiben ismerős szülőket látok, csatlakozom a tömeghez, és együtt várjuk a gyerekeket. Ha már nincs ismerős a környéken sem, igyekszem kitalálni, hogy vajon Lilla az oviba ment át, vagy már az ügyeleten van. Kergetjük egymást egy darabig, majd összetalálkozunk, és együtt elmegyünk Vincéért. Gyors öltözés, a mosnivalók (úgymint: benti ruhák, kinti ruhák, pizsama) felnyalábolása, és futás az autóhoz. Nagyjából fél 5 van. Gyors övcsatolás, majd némi sakkozás, hogy a péntek esti dugóban vajon merre induljak, hogy a hazafelé vezető 10 km-es utat prezentálni tudjam 15-20 perc alatt. Ha minden jól megy, 16.50-re hazaérünk. Útközben megtudom a két gyerek napjának legfontosabb eseményeit.
Otthon Vince kint marad az udvaron, (megkergeti a macskát), mi Lillával bemegyünk, Lilla átöltözik, én is leveszem az élre vasalt nadrágot és a fehér inget, felkapjuk az este összekészített edzőcuccot, - közben gyors puszi Dórinak -, visszaugrunk az autóba, és irány az edzés. 5-kor kezdődik, úgyhogy általában kicsit késünk, öt óra van, mikor megállok az edzőteremnél, Lilla kiszáll, én a járó motorú autóból figyelem, hogy bemegy a kapun, majd megfordulok, és irány a bolt. Kb. 10 perc autózás, Vincével nehezítve berohanok a boltba, közben nézem az órát. 20 percem van a heti nagybevásárlás lebonyolítására, és miközben a fejben lévő listáról gyors ütemben dobálom a kosárba a dolgokat, folyamatosan mantrázom, hogy "ne rohangássz, gyere le a kosárról, mert magadra borítod, nem veszünk cukrot, tedd le azt a csokit, figyelj a lábad elé, ne mássz fel a hűtőládára, gyere ide...". 17.30-kor a pénztár felé vesszük az irányt, 40-re fizetünk, 50-re telerakjuk a csomagtartót, majd gyors rajtolást követően 10 percet autózunk, és épp visszaérünk 6-ra Lilláért. Az ajtóban elkapjuk az edzőt, kifizetem az edzést, a holt fáradt Lillát beterelem az autóba, Vincét igyekszem nem szem elől téveszteni, majd versenyt futva az idővel hazarohanunk. 18.15-re hazaérünk, gyereket cserélek, vagyis a két kisebb gyermekemet beküldöm, Dórit kihívom, beül az autóba, és elrohanok vele edzésre. (A bevásárolt dolgokat megautóztatom). Fél 7-től van edzése, úgyhogy sietünk, általában 17.25-re odaérek vele, kiszáll, a járó autóból figyelem, ahogy bemegy edzésre, én pedig hazaindulok. Fél 7 után nem sokkal hazaérek, kipakolom a bevásárolt cuccokat, helyre pakolom őket. Eddigre nagyjából 7 óra van, és hazaér L. is.
Megállapítjuk, hogy vacsit kellene csinálni, gyorsan megterítek, csinálunk valami gyors kaját, megvacsorázunk, majd elpakolom az asztalról azt, ami már biztosan nem fog kelleni. Közben nézem az órát, mert Dóri 20.15-ig van edzésen, tehát 20.10-kor újra összekapom magam, autóba ülök, és elrohanok Dóriért. Nagyjából fél 9-re haza is érünk. Farkaséhes leánygyermekünk megvacsorázik, közben kikérdezem, milyen napja volt, mi történt, milyen volt az edzés, majd elpakolok az asztalról. L. közben megpróbálja fürdésre bírni a két kisebbiket.
Mire Dóri megvacsizik, Lilla és Vince megfürdenek, és mindhárman leülnek a kanapéra. Pár perc alatt kitalálják, ki választ ma éppen filmet (az a rendszer, hogy péntek és szombat este a három gyerek felváltva, meghatározott sorrendben egymás után választhat filmet). Beindítjuk a DVD-t, én közben összeszedem a torna cuccokat, hazahozott ovis cuccokat, csurom vizes edzőcuccokat, szétválogatom őket, bepakolom a mosógépet, hogy reggel már csak indítani kelljen, és igyekszem némi rendet varázsolni. Fél 10 - 10 között vége a filmnek, Dóri megfürdik, a többiek fogat mosnak, és negyed 11 tájára el is csendesedik a ház.
S máris meg tudom kérdezni L.-től, hogy "hogy telt a napod?"...
Igy zajlik nálunk egy átlagos péntek este. Valamint a hétfő és a szerda este is.
Ennek fényében talán érthető, hogy kicsit kétségbe estem, mikor Vince a múlt héten bejelentette, hogy karatézni akar. Vagy focizni. Esetleg mind a kettőt...
Lemegyek, megterítek, megetetem a macskát, összekészítem az aznapi ebédemet, elteszem a tegnap este reggelire készített szendvicsemet, majd újra felmegyek, felébresztem Vincét, elkészítem a fogkeféjét, felébresztem L.-t, mindenkitől elköszönök, és elindulok itthonról. 6.50 van.
Fél 8-ra beérek dolgozni. Innen kezdve fél 4-ig "eseménytelenül" telik az idő. Illetve esemény az van bőven, de messze nem családi jellegű... Ez a 8 óra sok másik bejegyzés témája lehetne.
Fél négy előtt 10 perccel már nézem az órát, lopva pakolászok, aláírom a jelenlétit, elkészítek mindent, hogy fél 4-kor már csak a pulóvert és a kabátot kelljen felkapni, és irány a délutáni műszak.
15.35 és 15.40 között valamikor beülök az autóba, majd az M6 és az MO érintésével, némi budapesti autózás után - forgalomtól és az általam észlelt traffipaxok számától függően - 16.00 és 16.10 között megérkezem az iskolához. Gyakorlott, gyors pillantással felmérem, hogy vajon a Lilla osztályát kiengedték-e már. Amennyiben ismerős szülőket látok, csatlakozom a tömeghez, és együtt várjuk a gyerekeket. Ha már nincs ismerős a környéken sem, igyekszem kitalálni, hogy vajon Lilla az oviba ment át, vagy már az ügyeleten van. Kergetjük egymást egy darabig, majd összetalálkozunk, és együtt elmegyünk Vincéért. Gyors öltözés, a mosnivalók (úgymint: benti ruhák, kinti ruhák, pizsama) felnyalábolása, és futás az autóhoz. Nagyjából fél 5 van. Gyors övcsatolás, majd némi sakkozás, hogy a péntek esti dugóban vajon merre induljak, hogy a hazafelé vezető 10 km-es utat prezentálni tudjam 15-20 perc alatt. Ha minden jól megy, 16.50-re hazaérünk. Útközben megtudom a két gyerek napjának legfontosabb eseményeit.
Otthon Vince kint marad az udvaron, (megkergeti a macskát), mi Lillával bemegyünk, Lilla átöltözik, én is leveszem az élre vasalt nadrágot és a fehér inget, felkapjuk az este összekészített edzőcuccot, - közben gyors puszi Dórinak -, visszaugrunk az autóba, és irány az edzés. 5-kor kezdődik, úgyhogy általában kicsit késünk, öt óra van, mikor megállok az edzőteremnél, Lilla kiszáll, én a járó motorú autóból figyelem, hogy bemegy a kapun, majd megfordulok, és irány a bolt. Kb. 10 perc autózás, Vincével nehezítve berohanok a boltba, közben nézem az órát. 20 percem van a heti nagybevásárlás lebonyolítására, és miközben a fejben lévő listáról gyors ütemben dobálom a kosárba a dolgokat, folyamatosan mantrázom, hogy "ne rohangássz, gyere le a kosárról, mert magadra borítod, nem veszünk cukrot, tedd le azt a csokit, figyelj a lábad elé, ne mássz fel a hűtőládára, gyere ide...". 17.30-kor a pénztár felé vesszük az irányt, 40-re fizetünk, 50-re telerakjuk a csomagtartót, majd gyors rajtolást követően 10 percet autózunk, és épp visszaérünk 6-ra Lilláért. Az ajtóban elkapjuk az edzőt, kifizetem az edzést, a holt fáradt Lillát beterelem az autóba, Vincét igyekszem nem szem elől téveszteni, majd versenyt futva az idővel hazarohanunk. 18.15-re hazaérünk, gyereket cserélek, vagyis a két kisebb gyermekemet beküldöm, Dórit kihívom, beül az autóba, és elrohanok vele edzésre. (A bevásárolt dolgokat megautóztatom). Fél 7-től van edzése, úgyhogy sietünk, általában 17.25-re odaérek vele, kiszáll, a járó autóból figyelem, ahogy bemegy edzésre, én pedig hazaindulok. Fél 7 után nem sokkal hazaérek, kipakolom a bevásárolt cuccokat, helyre pakolom őket. Eddigre nagyjából 7 óra van, és hazaér L. is.
Megállapítjuk, hogy vacsit kellene csinálni, gyorsan megterítek, csinálunk valami gyors kaját, megvacsorázunk, majd elpakolom az asztalról azt, ami már biztosan nem fog kelleni. Közben nézem az órát, mert Dóri 20.15-ig van edzésen, tehát 20.10-kor újra összekapom magam, autóba ülök, és elrohanok Dóriért. Nagyjából fél 9-re haza is érünk. Farkaséhes leánygyermekünk megvacsorázik, közben kikérdezem, milyen napja volt, mi történt, milyen volt az edzés, majd elpakolok az asztalról. L. közben megpróbálja fürdésre bírni a két kisebbiket.
Mire Dóri megvacsizik, Lilla és Vince megfürdenek, és mindhárman leülnek a kanapéra. Pár perc alatt kitalálják, ki választ ma éppen filmet (az a rendszer, hogy péntek és szombat este a három gyerek felváltva, meghatározott sorrendben egymás után választhat filmet). Beindítjuk a DVD-t, én közben összeszedem a torna cuccokat, hazahozott ovis cuccokat, csurom vizes edzőcuccokat, szétválogatom őket, bepakolom a mosógépet, hogy reggel már csak indítani kelljen, és igyekszem némi rendet varázsolni. Fél 10 - 10 között vége a filmnek, Dóri megfürdik, a többiek fogat mosnak, és negyed 11 tájára el is csendesedik a ház.
S máris meg tudom kérdezni L.-től, hogy "hogy telt a napod?"...
Igy zajlik nálunk egy átlagos péntek este. Valamint a hétfő és a szerda este is.
Ennek fényében talán érthető, hogy kicsit kétségbe estem, mikor Vince a múlt héten bejelentette, hogy karatézni akar. Vagy focizni. Esetleg mind a kettőt...
2011. március 18., péntek
Egy tucat év
Annyi mindent tudnék írni Róla. Például, hogy
Ő a legnagyobb gyermekünk. Hogy rajta "gyakorolunk", általa lettünk szülők, tőle, miatta, érte (is) tanuljuk az anya- és apaszerepet.
Hogy hihetetlen, hogy egy 2650 gr-mal, 53 cm-rel született, vékony, pici lány volt, de ma már 38-as lábon él, és magasabb, mint én. (Súlyban még én vezetek...).
Hogy már hatodikos, hogy gyönyörű, szőke és kék szemű, hogy versenyszerűen táncol, és mindeközben kamaszodik, nagy a szája, szeret visszabeszélni, és elképesztően lusta.
Hogy hol színésznő akar lenni, hol műsorvezető, de mostanában leginkább kozmetikus vagy sminkes. Esetleg divattervező.
Hogy az iwiw-et, Facebook-ot és társait jobban kezeli, mint én. Merthogy ő ezekkel kel, ezekkel fekszik.
Hogy hol anya kicsi lánya, aki még semmit nem tud egyedül megoldani, és hosszas pillarebegtetéssel igyekszik elérni, hogy megcsináljuk helyette az aktuális feladatát, hol meg önálló nő, aki egyedül is mindenre képes, és mit képzelünk mi, maradi szülők, hogy beleszólunk a dolgaiba, sőt, mi több, befolyásoljuk az ő életét!
Hogy innentől kezdve teljes joggal nézi a 12-es karikával ellátott filmeket, hogy már szinte minden apartmanban és szállodában teljes árat kell fizetni érte, és már a Vidámparkba, állatkertbe sem engedik be gyerekjeggyel.
Hogy bármily nagynak tűnik is, majdnem a legfiatalabb az osztályban. Sok barátnője már 13 éves, és hónapok óta visszaszámol, hogy végre neki is szülinapja legyen, és betöltse legalább a 12-t.
Hát, most eljött ez a nap is. Dóri 12 éves lett.
Boldog szülinapot, nagylány!
Ő a legnagyobb gyermekünk. Hogy rajta "gyakorolunk", általa lettünk szülők, tőle, miatta, érte (is) tanuljuk az anya- és apaszerepet.
Hogy hihetetlen, hogy egy 2650 gr-mal, 53 cm-rel született, vékony, pici lány volt, de ma már 38-as lábon él, és magasabb, mint én. (Súlyban még én vezetek...).
Hogy már hatodikos, hogy gyönyörű, szőke és kék szemű, hogy versenyszerűen táncol, és mindeközben kamaszodik, nagy a szája, szeret visszabeszélni, és elképesztően lusta.
Hogy hol színésznő akar lenni, hol műsorvezető, de mostanában leginkább kozmetikus vagy sminkes. Esetleg divattervező.
Hogy az iwiw-et, Facebook-ot és társait jobban kezeli, mint én. Merthogy ő ezekkel kel, ezekkel fekszik.
Hogy hol anya kicsi lánya, aki még semmit nem tud egyedül megoldani, és hosszas pillarebegtetéssel igyekszik elérni, hogy megcsináljuk helyette az aktuális feladatát, hol meg önálló nő, aki egyedül is mindenre képes, és mit képzelünk mi, maradi szülők, hogy beleszólunk a dolgaiba, sőt, mi több, befolyásoljuk az ő életét!
Hogy innentől kezdve teljes joggal nézi a 12-es karikával ellátott filmeket, hogy már szinte minden apartmanban és szállodában teljes árat kell fizetni érte, és már a Vidámparkba, állatkertbe sem engedik be gyerekjeggyel.
Hogy bármily nagynak tűnik is, majdnem a legfiatalabb az osztályban. Sok barátnője már 13 éves, és hónapok óta visszaszámol, hogy végre neki is szülinapja legyen, és betöltse legalább a 12-t.
Hát, most eljött ez a nap is. Dóri 12 éves lett.
Boldog szülinapot, nagylány!
2011. március 16., szerda
Sikerült!!!
Rendesek voltak a gimiben, pontban 8 órakor már kint volt a honlapon az előzetes felvételi jegyzék. Nagyjából három másodpercet vett igénybe, hogy megtaláljam a 214 betűrendbe szedett név között Lilla nevét. Talán az a 3 mp volt a legnehezebb.
Nagyon ügyes volt a lány, 184 pontot szerzett (200 volt a maximum), ezzel az összesített rangsorban 18. lett. Úgyhogy most öröm és boldogság van:)
Nagyon ügyes volt a lány, 184 pontot szerzett (200 volt a maximum), ezzel az összesített rangsorban 18. lett. Úgyhogy most öröm és boldogság van:)
2011. március 10., csütörtök
Túl vagyunk a felvételin: a pontosan fél éve tartó készülésen, a hétvégi, 4 órás felvételi előkészítőkön, az írásbelin, a szóbelin, és az ezeket megelőző papírmunkákon. Úgy érzem, jól sikerült, van esélye Lillának a bekerülésre. Nem szeretem ezt az érzést, mert még nem biztos, hogy sikerült, és nagyon rosszul fog esni az esetleges nemleges válasz. Ám hiába tudom az eszemmel, hogy jobb lenne nem beleélni magam, én már a gimiben látom a lányom. És ő is ott érzi magát. Már most tudom, hogy jövő szerdán percenkét nézem majd meg az e-maileket, és nagyjából 10 percenként frissítem a megnyitott weboldalt. Egyszerre bízom a sikerben, reménykedem és félek. A bennem lévő kavalkádban az egyes érzelmek egymáshoz viszonyított aránya megállás nélkül változik. Hihetetlenül fárasztó és idegőrlő ez az állapot.
Egyébként pedig soha ennyire gyorsan nem telt még az idő, mint mostanában. Csak kapkodom a fejem, és hitetlenkedve állapítom meg minden csütörtökön/pénteken, hogy megint eltelt egy hét.
Egyébként pedig soha ennyire gyorsan nem telt még az idő, mint mostanában. Csak kapkodom a fejem, és hitetlenkedve állapítom meg minden csütörtökön/pénteken, hogy megint eltelt egy hét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)