Folyó ügyeink

Új hörcsögünk hétfőn délután birtokba vette lakosztályát. Minden előzetes ellenérzésem ellenére gyorsan megszerettem. Jó fej, nyugis, nem harapós, simogatható - pont olyan, amilyenek az enyémek voltak, gyerekkoromban. Lilla nagyon boldog, és igazi anyáskodó szeretettel gondozza, eteti, futtatja Rágcsát.

Megkezdődött az anyáknapi műsorszezon is. Tegnap Dóriék voltak soron. Rövid volt, de velős. Örültem, hogy végre nem arra hajtott az osztályfőnök, hogy magasztosabbnál magasztosabb verseket tanítson be a gyerekeknek, hogy az anyukák minél jobban elérzékenyüljenek, és nem az a műsor sikerének fokmérője, hogy hány anyuka szedi elő halkan szipogva a táskájából a zsebkendőt.
Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? című művét dolgozták fel, osztályszinten. Aranyosak, ügyesek voltak, és nekem sokkal maradandóbb élményt nyújtott ez a műsor, mint a versek sora. És nem utolsósorban a gyerekek is élvezték - mert a szöveg nagyon jó, és egy kiskamasz számára is abszolút vállalható.
(A sort Vince csoportja folytatja holnap, és az idei szezont hétfőn, Lilláéknál zárjuk).

Megpályáztam egy nagyon szimpatikus állást. A feladatot rám szabták, csak helyileg nem túl ideális. Emiatt kicsit tartok tőle, hogy hogy oldanám meg, ha sikerülne, bár tudom, nagyon korai még ilyeneken gondolkodni. Előbb sikerülnie kellene...

És tervezünk! Hogy merre induljunk a hétvégén, vajon hány kilométeres túrát merjünk bevállalni, és hogy csak odafelé túrázzunk, vissza busszal menjünk, vagy nekivágjunk gyalog a visszaútnak is.
Merthogy gyerekmentes hétvégét tartunk, a mamáék unokáznak, mi meg kettesben nekivágunk a Mátrának. Előre örülök ennek a három napnak, és már maga a tudat, hogy hamarosan nyugis napok következnek, sokat lendít a hangulatomon.