Meglepetés

Pénteken voltak az évzárók. Természetesen egy napon, másfél óra eltéréssel, egymástól 11 km-re. Így a Dóriéról kicsit elkéstünk, még úgy is, hogy Lillát a bizonyítványosztás kellős közepén elhoztam az évzárójáról. (Egyébként magyarázza már meg nekem valaki, hogy egy fél 5-kor kezdődő évzárón miért csak háromnegyed 6-kor jutunk el odáig, hogy az osztályfőnök elkezdjen végre bizonyítványt osztani???)

Szóval a névsor elején lévő Lilla 6-kor végre megkapta a bizonyítványát. Kitűnő lett, minden tárgyból dicséretes ötös. Ezen nem lepődtem meg, mert a tanév folyamán ötösön kívül mást jegye nem volt... Ahogy eddig mindig, idén is kapott jutalomkönyvet, oklevelet.

Dóri évzárójáról 20 percet késtünk, de ahhoz még épp időben érkeztünk, hogy halljam, ahogy az igazgatónő elmondja, Dóri a tanév folyamán tanúsított példás magatartása miatt tantestületi dicséretben részesül, és lássam, ahogy átveszi az oklevelét, és a három db négyest tartalmazó bizonyítványát.
A bizonyítványba kerülő jegyek nem okoztak meglepetést, az oklevél viszont annál inkább. Nagyon örültem.
Annak, hogy bármilyen nehéznek is tűnik a kiskamasz-kor, és bármennyire is kezelhetetlennek és szemtelennek érzem időnként a lányom, azért talán csak nem veszett, veszik kárba a sok beszélgetés, magyarázat, és a személyes példa.
Jól esett a megerősítés, hogy talán mégsem csinálunk mindent rosszul, hisz a gyerek magatartása példamutató.

És az oklevél kapcsán azon is elgondolkodtam, hogy milyen jó, hogy a gyerek máshol jó gyerek, és hogy itthon mer "rossz" lenni, és nekünk, szüleinek tartogatja az útkereséssel járó gondokat, és tőlünk vár segítséget, ha segítségre van szüksége.
Jól van ez így.
Büszke vagyok a lányaimra.