Félidős tapasztalatok

Lehet, hogy én vagyok az egyetlen (bár nem hiszem...), de én a nyári szünet első napján mindig kiszámolom, hány napos a szünet, és aztán időnként utánaszámolok, hogy mennyi telt el, és mennyi van még hátra.
Persze a lányok is lelkesen számolnak, és együtt követjük az eltelt/hátra lévő napok számolását is. Csak ellenkező előjellel...
Nagyjából a szünet felénél tartunk, még 44 nap van hátra. A maival együtt persze, hisz a mai nap is számít, még dél sincs...
A szünet első fele a gyerekek számára tartalmasan, számomra viszonylag gyorsan és konfliktusmentesen telt, a múlt héten viszont eléggé lefáradtam.

Eddig úgy gondoltam, az a legnehezebb, ha mindhárom gyerek itthon van. És ha netán csak kettő van itthon, az felüdülés, ha meg csak egy, az felér egy wellness hétvégével.
Na, ez az elméletem megdőlni látszik.
Múlt héten Lilla táborban volt, hétfőn ment, vasárnap este jött. Öt napig két gyerekem volt. Eleinte úgy tűnt, ketten kevesebbet vitatkoznak, mint hárman szoktak, és ez jó. Két nap nyugi után azonban Vince rájött, hogy ha Dóri nem játszik vele, engem kell nyaggatni. És így is tett... Nagyjából percenként hangzott el az "Anyaaaaaaaaaaa" kezdetű mondat, és estére már menekülni készültem. Vagy sikítani. Esetleg sikítva menekülni.
Szombat reggel aztán Dóri is elment, így hétvégén egy gyerekesek lettünk. Hát mit mondjak: gyorsan megállapítottuk, hogy az a legjobb, ha hárman vannak.
Tegnap este aztán hazaért Lilla. Azóta egy fokkal szabadabb vagyok, de még azért van egy kis hiányérzetem. Éljen a három gyerekes lét!