Tisztul az ég

Úgy tűnik, egy hullámhosszon vagyok az időjárással. A december vége-január legeleje nálam is elég keményre sikerült, de most tavaszodik. A lelkemben is.
Kezd végre beállni valamiféle átlátható, elfogadható, sőt, mi több, élhető rendszer a mindennapjainkban. A gyomoridegem csökken, és ennek folyományaként a mérleg nyelve is újra stabilizálódni látszik.
Ma amúgy is szép nap van, a munkával kapcsolatban eddig rejtett részletek is kiderültek végre, és csupa számomra, számunkra kedvező hírt kaptam.
A gyerekek is jól viselik a változást, a téli szünet utáni korán kelés jobban megviselte őket, mint az, hogy napközben nem vagyok itthon. Bár, ha jól belegondolok, Dóri az egyetlen, aki ezt ténylegesen is észleli, ő meg nincs ettől elkeseredve, sőt...
Már csak olyan apró részletek várnak kidolgozásra, hogy mikor fogok tudni például takarítani, de a fő csapásirány (egyenesen át a káoszon) ebben a témában is alakulgat.

Az első héten volt néhány olyan pillanat, mikor úgy éreztem, hiba volt munkába állni, és jobb lenne visszacsinálni az egészet. Ez mostanra megszűnt. Bármilyen furán hangzik is, szeretek bent lenni, szeretek dolgozni, emberekkel foglalkozni, és úgy érzem, - a diplomaosztó után röpke 14,5 évvel - hogy végre helyemen vagyok. A munkában is.
Lassan megint ott tartok, ahol karácsony előtt voltam: megállítanám az időt. És ez jó. Nagyon jó.