Valahol a határon

Fura dolog ez: egyszerre siettetném és állítanám meg az időt.

Siettetném, mert várható nehézségek ide vagy oda, várom a januárt. Mikor Lilla után visszamentem dolgozni, féltem: biztos voltam abban, hogy nehéz lesz, és a lelkem mélyén egyetlen porcikám sem kívánta a munkát. Itthon akartam maradni, gyereket szülni, babázni. A munka akkor inkább nyűg volt, mint lehetőség, úgy éreztem, itthon kerek az életem, itt a helyem. Nem vágytam másra, többre. (Illetve de: több gyerekre...)
Most teljesen más a helyzet: úgy érzem, biztosak az alapok, és lassan, fokozatosan elengedhetem a gyerekeim kezét. Ami persze nem jelenti azt, hogy ezután nem foglalkozom velük, azt viszont igen, hogy nincs már szükségük arra, hogy 24 órában, folyamatosan rendelkezésre álljak, és minden pillanatban kéznél legyek. Napokon belül Vince is öt éves, két éve óvodás, napjai nagy részét nem itthon tölti.
A lányokról nem is beszélve. Ők egyre "önellátóbbak": nem feltétlen kell már az ebédet nekem megmelegíteni: ők is meg tudják. Ott vagyunk a háttérben: segítünk, figyelünk, kérdezünk, és ha kell, meghallgatunk, de hagyni kell őket elindulni: egyre jobban igénylik, hogy kipróbálhassák, hogy boldogulnak egyedül. Nélkülem, nélkülünk.
Még tavaly ilyenkor is másképp gondolkodtam, mint most. Ebben biztos benne van az is, hogy a gyerekek egy évvel fiatalabbak voltak, de én is sokat változtam. Amit eddig teljességnek éltem meg, azt most a világ egy szeleteként látom. Soha nem mondtam még ezt ki, de azt hiszem, itt az ideje: az én életemben a kisbabás időszak lezárult. Szép volt, jó volt, de elmúlt. Nehezen jutottam el idáig, de végre nem ragaszkodom görcsösen ahhoz, hogy ezt az állapotot fenntartsam: tovább merek lépni, el tudom magam másként is képzelni, nem csak és kizárólag anyaként. És ez jó. Nagyon jó. Várom a januárt!

Közben pedig megállítanám az időt: még itthon vagyok. Még kevesebb a rohanás, még el tudom őket hozni ebéd után, ha úgy alakul. Még miénk az egész délután. Még én melegítem az ebédjüket is.
Még másfél hétig.
Még semmi nem változott, de már benne van a levegőben az "új" ígérete, és ettől olyan megfoghatatlanul szép ez az időszak. 2010 Karácsonya - Valahol a határon, két életszakasz között.