Szombat esti élmények

Egy koncert margójára

Szeretem a koncerteket. Mert kikapcsolnak, szórakoztatnak, feltöltenek. 
Nem megyünk túl gyakran, mert minden esti programot hosszas szervezés előz meg ('ki vigyáz a gyerekekre' kérdéskörben...), de ha eljutunk, mindig jól érzem magam. Miért is ne tenném? Ezért megyek, mondhatni, ez a cél.

Tulajdonképpen jól éreztük magunkat most szombaton is. Kimozdultunk, megnéztük a MÜPA-t belülről, (egyébként gyönyörű), és koncert előtt még vacsoráztunk is. Kettesben, nyugodtan. Úgy, hogy senki nem veszekedett az asztalnál senkivel, nem borult ki egy üdítő sem, nem kellett a főfogás közben senkit WC-re kísérnem, egyik gyermekem sem rohangászott folyamatosan az alkalmanként 6-8 tele tányért hordozó pincérek lábai előtt/alatt, és egyszer sem kellett elmondanom azt sem, hogy nem vicces, de főként nem étterembe illő dolog, ha az asztal alatt ülve, hangosan vihorászva csiklandozzák a lábunkat.
Jó volt.

És a maga módján jó - és tanulságos - volt a koncert is. Akkor is, ha csalódtam. Akkor is, ha nem ezt vártam. Vagyis nem azt kaptam, amit vártam.

Bár szokatlan, de el tudom fogadni, hogy az előadók időnként elfelejtik a saját dalaik szövegét, egy adott koncert alatt esetleg nem is egyszer. Mert ők sem lesznek fiatalabbak, ahogy telnek az évek.
Azt is el tudom fogadni, hogy jó pár évtizednyi dalszövegírói és előadói múlt ellenére is remegve (fizikailag, abszolút jól láthatóan) lép valaki színpadra, és a remegéstől alig tud megszólalni is, nemhogy énekelni. Mert rutin ide vagy oda, ő is izgul.
Még talán az is belefér, hogy időnként gitározni is elfelejt, és az első versszak utolsó soránál hátraintve kéri a zenekart, hogy ugyan, kezdjük már elölről. Mert eltévesztette az ütemet, vagy épp rossz pengetőt vett elő.

Néha ugyan nem árt számot vetni magunkkal, végiggondolni, hogy megy-e ez nekünk, és ha annyira talán mégsem tökéletes az összkép, nem muszáj kétezer ember elé kiállni a színpadra.
De ezek emberi tényezők, s mint ilyenek, elfogadhatók, megbocsájthatók.

De az már nekem nem fér bele, hogy egy szórakoztató, könnyűzenei koncertből választási kampányrendezvényt csináljunk. Toleráns vagyok, nem érdekel senki politikai beállítottsága, nem firtatom, kire fog szavazni, azt sem, hogy miért, és én sem szoktam a saját nézeteimmel senkit terhelni.
Cserébe viszont elvárom, hogy ezt velem se tegyék. Főleg ne egy koncerten. És főleg ne a MÜPA-ban, a nem épp olcsó jegyárak mellett.
Nem illett a sem a koncert jellegéhez, sem a hely atmoszférájához.

És ami még rosszabb, elvettek tőlem egy csomó dalt. Régi, jó dalokat, amikről eddig azt gondoltam, amit akartam, és amelyek eddig bármit jelenthettek számomra.
Szombat este óta már nem így van. Az ott ülő sok-sok embernek jól fejébe sulykolták, mire is kell gondolnia, ha ezt, vagy azt meghallja.

Pedig ő is azt elénekelte, hogy "Engedd, hogy szabad legyek".