Pedig csak rajtam múlik

Mégsem tudom elfogadni, hogy másfél hete hazaértünk, de még nem volt időm lemosni és elpakolni a hótaposókat. Félbemaradt a hétvégén elkezdett takarítás is. Vannak ingek, amiket némi lelkiismeret-furdalástól gyötörve ugyan, de rendszeresen a vasalós kosaram aljára rakok, és már lassan egy hónapja várják, hogy majd csak kivasalom őket. A kertben is össze kellene szedni a lemetszett faágakat, és rendet tenni, ha már itt tavasz.
A tavaszi nagytakarításról, ablakpucolásról, függönymosásról inkább nem is beszélek.
Az tartja bennem a lelket, hogy mosni azért még van időm.

Elképzelni sem tudom, más hogy tanul gyerek(ek) mellett, de nekem ez most eléggé nehezemre esik.

Pedig tudom, hogy pár hét az egész. Levizsgázom, és utána rendet teszek, bepótolok mindent, ami elmaradt. És a család többi tagját tulajdonképpen nem is zavarja ez a (szerintem legalábbis) tarthatatlan kupi.
Szóval tényleg csak rajtam múlna, hogy ne görcsöljek olyan dolgokon, amiken teljesen felesleges. De miért ilyen nehéz?