Rövidülő bejegyzések

Ahogy nézem, legutóbbi bejegyzéseim hossza a tanfolyamon eltöltött idővel éppen fordítottan arányosan változik... Ez jól jellemzi az itthon végbemenő változások mértékét.
Merthogy:
- közel két hete nem takarítottam. Még viszonylag rend van, mert napközben gyakorlatilag senki nincs itthon (Dórit kivéve, aki kora délután érkezik, de egyedül nem csinál kupit, az asztalról meg dicséretes módon elpakol ebéd után. Tényleg, talán nem írtam még, de a "munkába állás projekt" családátnevelős része kiválóan működik). Azt még nem tudom, mikor fogok takarítani, mert hétvégén meg általában nem vagyunk itthon.
- közel két hete úgy érzem, gyorsan át kellene rendeznem a szekrényemet, mert az eddig folyamatosan használt, és emiatt elől lévő ruhák gyakorlatilag két hete nem voltak rajtam. Amiket viszont most hordok, azokat reggelente a szekrény mélyéről kell előbányásznom.
- közel két hete nem volt németkönyv a kezemben (nagyon hiányzik pedig, de képtelen vagyok a napi 8 órai oktatás után újabb információkat a fejembe tuszkolni), és legkésőbb fél 11-kor, de volt már, hogy este fél 10-kor aludtam. Most is ugyanúgy éjszakázom néha (hétfőn éjjel pl. Lilla hosszú évek után újra kruppos ruhamot prezentált...), de most nem tudom a napot zombiként átvészelni, mert koncentrálnom kell. Nehéz.
- közel két hete úgy érzem, hogy más ember lettem. Vagyis inkább újra ember lettem. Eddig inkább voltam anyuka, mint önálló lény. Most inkább önálló lény vagyok, és csak másodsorban anyuka. Tudom, ez így furán hangzik, de így érzem. Azzal együtt is, hogy napközben, pontban 10-kor erősen Dórira gondolok, mert akkor írja/osztják ki a fizika témazáróját, hogy fél négykor már tűkön ülök, hogy mennem kell, mert nem érek oda időben az ovihoz, és Vince sírni fog, és miközben ebédelek, azon gondolkodom, hogy vajon Lilla bevette-e az ACC-t délben, mert hiába kötöttem tegnap is a lelkére, elfelejtette... Tehát gyakorlatilag egész nap a gyerekeim járnak az eszemben.
- közel két hete minden nap van valami, amit nem volt időm elintézni, és többször felejtek el dolgokat (úgymint: tankönyv-támogatási nyomtatvány kitöltése és a megjelölt határidőre történő visszaküldése - két példányban, tisztasági csomag beküldése az óvodába, ebédbefizetés. Illetve, ez utóbbi esetben arra még csak emlékeztem, hogy ebédbefizetés lesz, de arra már nem, hogy melyik gyereknek...).
- közel két hete minden nap, sőt: naponta többször beszélek L.-lel telefonon. Merthogy nagyjából óránként változik valami, és folyamatosan azt egyeztetjük, melyik nap ki menjen a gyerekekért, ki vásároljon be, ki vigye őket edzésre, ki menjen értük, és ki vegye meg a holnapi technika órára feltétlenül szükséges fotokartonokat.

Sok minden változott. Az én időm összehasonlíthatatlanul kevesebb, de L. szabadideje is látványosan csökkent.
Mindezzel együtt mindenki jól van. A gyerekeken nem látok változást, és ez megnyugtat. Mi meg majd belejövünk. Mert jó lesz ez így. Én továbbra is nagyon jól vagyok, és ez nagyon fontos. Mindkettőnknek. Sőt, mind az ötünknek.