Nehéz dolog ez. Négy éve, mikor iskolát és tanítónénit választottunk, teljesen biztos voltam abban, hogy ez lesz a legjobb megoldás. Egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy sikerül, de foggal, körömmel küzdöttem érte: a döntésünk miatt megjártam két polgármesteri fogadóórát, egyeztettem jegyzőkkel, oktatási referensekkel, bújtam törvényeket, és bizonygattam az igazam mindenhol, ahol csak lehetőségem nyílt rá. Sikerült, és nagyon örültünk.
Négy év telt el azóta. Az iskola, a rendszer, a tanító néni, a módszerek változatlanok. Én mégis nagyon várom már, hogy véget érjen ez a tanév, és búcsút vehessünk egymástól. Lehetőségem lenne rá, hogy Vince ugyanide, ugyanehhez a tanítónőhöz járhasson (és sokáig nagyon örültem ennek), most mégsem ezt az utat választom.
Mi változott? A körülmények? Az én elvárásaim? A gyerekem? A tanítónéni? Én? Vagy mindannyian együtt?
Nem tudom. Mindenesetre most, hogy jövőre két gyerekem is intézményt vált, jó lenne tudni a választ.
Bár megmondom őszintén, így, hogy immár hetedjére-nyolcadjára hozunk döntést a "melyik intézménybe kerüljön a gyerek" témakörben, már úgy érzem, az egésznek nincs is akkora jelentősége, amekkorát tulajdonítunk neki.
Most úgy érzem, tökéletes megoldás nincs. Bárkit, bármit is választ az ember, előbb-utóbb kompromisszumokat kell kötnie. Mert választani a pillanatnyi helyzetünk, érzéseink, lehetőségeink alapján döntünk, és az a 3-4-5 év, amire ez a döntés szól, nagyon hosszú idő.
A mostani, dupla váltás kapcsán azt hiszem, a gyerekekben azt fogom tudatosítani, hogy mindegy, mi történik az oviban/suliban, mi mellettük állunk. Magamban pedig azt, hogy a gyerek számára a családban kapott értékek és viselkedési minták, a családi kapcsolatok minősége fontosabbak és meghatározóbbak, mint az óvoda/iskola.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
nos, ez egy nagyon nagy döntés. Számomra. Mert még előttem áll. Ami mellett döntök Legnagyobb esetében, oda megy a többi is automatikusan... Én is készülök erről írni.
Tényleg nagy döntés, és tényleg az első döntést érzi legnagyobbnak az ember.
Mi is úgy indultunk neki, hogy ahová a legnagyobb jár, oda megy a többi is. Dóri - a minta, ugye - azóta már máshová jár. Lilla még oda, ahová Dóri járt régebben, de szeptembertől már nem oda fog, és remélhetőleg nem is oda, ahová most Dóri. Vince már el sem jut a kiszemelt iskoláig. Ő ovit vált szeptembertől. Így lesz a "mindenki egy helyre megy majd"-ból az, hogy hárman három intézménybe járnak, és senki sem oda, ahová eredetileg vittük őket. Mert az idő közben telik, és a körülmények változnak. Meg talán mi, "résztvevők" is.
Engem most leginkább az gondolkodtatott el, hogy ami még négy éve annyira vágyott volt, az most vajon miért egyáltalán nem az már? Miközben látszólag minden változatlan...
Mármint a módszer, az iskola szelleme, a tanítónéni, a főbb nevelési elvek, az elvárások változatlanok.
Megjegyzés küldése