Mégis regisztrálok

Alapvetően introvertált személyiség lennék, kevés emberrel osztom meg azt, hogy mi is zajlik bennem valójában. Nem szeretem a közösségi oldalakat sem. Nem zavar, hogy mások kvázi "ott élik az életüket", és azt is megosztják a netezők népes táborával, hogy mit reggeliztek ma, hánykor vitték le a kutyájukat pisilni, és fényképek tömegével bizonyítják, hogy milyen jól mutatnak egy horvátországi (vagy ne adj Isten mondjuk a doveri) sziklán állva. De azt, hogy én is ilyen szinten nyilvánossá tegyem az életünket, azt nehezen tudom elképzelni.
(Tudom, ez a blog is egyfajta nyilvánosság. Ennek az elkezdésén is sokat vacilláltam, de végül az írni akarás, és a korábban sok éven át kockás füzetekben vezetett napló folytatásának lehetősége győzött a kétségeim felett. Persze teljesen legyőzni nem tudta őket, úgyhogy továbbra is próbálok anonim maradni, amennyire lehet.)

Az iwiw-re - hosszas ellenállás, sok-sok könyörgés és néhány nekem címzett meghívó után -  kb. két-három éve regisztráltam. Aztán gyorsan el is döntöttem, hogy ebből ennyi pont elég is lesz, a myVip, a Facebook és társai nélkülem is remekül fognak működni.
Egészen tegnap estig így gondoltam.
Azon nem lepődtem meg, hogy Dóri nem így gondolkodik, és az sem zavart igazán, hogy valamelyik számítástechnika órán ráérő idejében regisztrált a Facebook-on. (Az iwiw-nek jóval előbb tagja volt, mint én). De mikor tegnap este véletlenül kiderült, hogy elsőszülött leánygyermekem négy évvel idősebbnek vallja magát eme remek közösségi portálon, az azért kiverte nálam a biztosítékot.
Gyorsan végignéztem az ismerőseit, barátnőit, és azt kell mondjam, egyetlen egy gyereket sem találtam, aki valós születési idejével lenne fent az oldalon!
Beszélgettünk vele erről, persze. Ez az alap. De ettől függetlenül nem vagyok nyugodt. Letiltani nem akarom, mert ezzel kvázi kizárnám a közösségéből. Nem csak virtuálisan, a valóságban is:(.
Viszont muszáj figyelnem a történéseket. Úgyhogy tetszik vagy sem, mától én is facebook felhasználó leszek.

Csak hogy még cifrább legyen az este, Lilla is lelki válságban volt tegnap: megkapta élete első négyesét. Informatikából. Mert nem lett kész időben a feladattal.
Próbáltam vigasztalni, de csak egy erőtlen "negyedikes létedre épp ideje, hogy legyen végre egy ötösnél rosszabb jegyed is" mondatra futotta. Nem szép dolog, tudom, de Dóri (megint) lefoglalta az összes energiámat és gondolatomat.

Vince továbbra is jól van, öt pöttynél megálltunk. Ma du. elviszem orvoshoz. Anyósom szerint simán lehet enyhe bárányhimlő, de ne örüljek, mert ez így valószínűleg kevés lesz a védettséghez. Szuper.