Szóhoz sem jutok

Dóri ma vacsoránál - csak úgy mellékesen - megjegyezte, hogy X. osztálytársa nagyon hülye.
- Merthogy? - kérdeztem.
- Hát mert cigizik.
Mit mondjak, szóhoz sem jutottam. 11-12 éves gyerekekről beszélünk!!!
Gondolom, vagy inkább remélem, hogy a cigizés nem valódi cigarettázást jelent, hanem csak annyit, hogy kipróbálta az illető. Bár hogy a kipróbálás mennyire "csak", azon azért én hosszan elgondolkodnék...
Egyre inkább úgy tűnik, hogy nemcsak közelít, hanem már itt is van az az időszak, mikor próbára tétetik az elmúlt 11,5 év nevelése, és amikor már leginkább csak bízhatunk abban, hogy az eddig kapott alapok elegendőek lesznek a túlkapások elkerüléséhez.
(Sokszor elmondták nekem, hogy kb. 10-12 évünk van, mert nagyjából ennyi idős korukig nevelhetők a gyerekek. De még 1-2 éve is olyan távolinak tűnt az a 12. év, és valahogy nem vettem ezt a határt véresen komolyan. Mostanában viszont nap, mint nap szembesülök azzal, hogy tényleg így van. Az "alapozás" befejeződött, és már csak támogathatjuk, segíthetjük azt az építkezést, amit az általunk adott alapokon a gyerek önállóan véghezvisz.)

Az interjú - úgy érzem - jól sikerült. A számszerűsíthető része legalábbis mindenképp. A 3 órás "szeánsz" első részében tesztet írtunk. 20 percünk volt 50 idézet átolvasására, és az idézetekhez kapcsolódó 1-1 kérdés megválaszolására. 50-ből 48 kérdésre jól válaszoltam, és ezzel - a gépi értékelés szerint - a tesztírók 98 százalékánál jobb eredményt értem el.
A teszt után további két és fél órát töltöttünk csoportos és egyéni szituációs gyakorlatok megoldásával. Ennek eredményét nem közölték velünk, de érzésem szerint ezek sem sikerültek rosszul. Meglátjuk. Két héten belül kiderül, mehetek-e a második körös interjúra.